A törvény engedi, az egészségpolitika tiltja a vizitdíjat

Megtiltották a hatvani kórháznak, hogy vizitdíjat szedjen a betegektől. A kórház ezer forintot kért a területen kívüliektől.

Egyelőre megtiltotta a vizitdíj szedését a szakminisztérium a hatvani Albert Schweitzer Kórháznak. Az intézmény ugyanis saját hatáskörben térítési díjat vezetett be, és a területen kívüli betegektől ezer forintot kért.

A helyi vizitdíj első botrányát a szoljon.hu közölte augusztus közepén, amikor egy jászsági ember történetéről írt, akit a háziorvosa a hatvani kórházba utalta be, s ahol a beutaló ellenére ezer forint térítési díjat kellett fizetnie. Az intézmény arra hivatkozott, hogy a beteg választhat területen kívüli kórházat, és a háziorvos be is utalhatja oda, de a fogadó intézménynek ettől pluszkiadása keletkezik.

A hatvani kórházban a pluszkiadások már olyan mértékűvé váltak, amit már nem tudnak kigazdálkodni a működésre kapott finanszírozásból. Ezért augusztus elsejétől egyszeri, ezer forintos adminisztrációs díjat vezetnek. A hatályos jogszabályok szerint ezt jogszerűen tették, mert szedhető ilyen térítési díj a betegtől.

A kórház a fenntartóval legitimizáltatta volna a helyzetet és kérte a térítésidíj-szabásának módosítását a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettől, a hivatal azonban nem engedélyezte ezt. Sőt utasították a kórházat, hogy a vizitdíj bevezetésével kapcsolatos intézkedését vonja vissza. A minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az ügyben egyértelmű szabályozásra van szükség. Amíg ez nem történik meg, és a jogszabályi környezet értelmezése félreértésekre adhat okot, addig a szaktárca felhívja a kórházak figyelmét arra, hogy ilyen intézkedést ne tegyenek.

Emlékezetes: a Fidesz 2008-ban még határozottan ellenezte a vizitdíjat, olyannyira, hogy népszavazással akadályozták meg, hogy az egészségügy akkori forráshiányát a szocialista-szabaddemokrata kormány vizitdíjjal pótolja. Mindez nem tartotta vissza a második Orbán-kormányt, hogy 2011-ben a kötelező egészségbiztosításról szóló törvényben rögzítse: a területen kívüli betegektől a kórházak elkérhetik az adott kezelésért járó OEP-finanszírozás 30 százalékát, maximum 100 ezer forintot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.