A Kedves Vezető és a tolmács

Mielőtt kinyitotta a vörös dossziét, a szolgálati pisztolyával játszadozó Ki Kem Kinem, az észak-koreai néphadsereg hírszerzésének főnöke mély lélegzetet vett. Egy óra múlva lesz jelenése a Kedves Szeretett Vezetőnél. Akit lenyűgöz azzal, amit kiberműveleti egysége legjobb hackerei megszereztek a Sony Pictures szervereiről. Igazi csemege, jobb, mint Az interjú. Persze abban a filmben a galád amerikai imperialisták a Kedves Szeretett Vezető életére törtek, amin nincs mit csodálkozni, hiszen a Kedves Szeretett Vezető küzd legelszántabban a világuralomra törő Amerika ellen.

A vörös dossziéban egy forgatókönyv lapult. Nos, nem olyan, mint amivel a CIA egy közép-európai ország Nemzeti Együttműködési Rendszerének fülkeforradalmi vezérét akarják megbuktatni, de azért fondorlatos az a szcenárió is. – The Interpreter 2, A tolmács 2 – ízlelgette Ki Kem Kinem a címet. Szóval, a második részben azok az elvetemült amerikaiak ismét bevetik 2005-ben már elsütött csodafegyverüket. Nicole Kidman játssza megint Silvia Broomet. A New York-i ENSZ-központban dolgozó tolmácsot, aki Tobin Keller Secret Service-ügynök (Sean Penn) segítségével meghiúsított egy merényletet.

A tolmács 2-ben Broomet és a védelmét ellátó Kellert Budapestre küldik. A feladatuk kapcsolatot teremteni az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője és egy olyan fedett informátor között, aki globális pénzügyi manipulációkról szolgál fontos értesülésekkel. A film csúcspontja, amikor az informátor – kiemelt állami hatóság vezetőjének kiadva magát – megpróbál bejutni az USA nagykövetségére. Váratlan fordulattal az ideiglenes ügyvivő éppen akkor hagyja el az épületet, sőt, még rá is néz a testőrként az ügyvédjét felvonultató informátorra, de továbbsiet. Utolérik, párbeszédbe elegyednek, s az informátor ekkor mondja el szállóigegyanús szövegét: – Nem értem, amit mond! Tolmácsot kérek! E pillanatban jelenik meg felmentő seregként Broome és Keller, hogy fordítsanak – a szabad világ sorsán is.

Ki Kem Kinem elégedetten zárta össze a dossziét. Érezte a Kedves Szeretett Vezető tekintetét, látta maga előtt a rá váró jutalmak sorát. Ekkor ideges kopogást hallott, a szárnysegédje tört be az irodába. Csak annyit bírt mondani, hogy „Elkéstünk...” Tabletjén elindított egy videót. A képernyőn egy szemrevaló lány és egy daliás ifjú bronzszobra forgott be, alatta egy cirill betűs felirat úszott be. Moszfilm. Majd a főcím: Perevodcsik 2.

A szárnysegéd később, amikor magához térítették, csak egy dörrenésre emlékezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.