A tisztújításra tesz fel mindent az MSZP

Míg Budapesten bizakodó a hangulat, vidéken sok helyen már leírták az MSZP-t az alapszervezetekben – számolt be a Népszava. A legtöbben kivárnak, mi lesz a júliusi tisztújítás eredménye.
A lap értesülései szerint a párt fővárosi szervezetei igyekeznek túltenni magukat a tavaszi két vereségen, és már az önkormányzati választásra készülnek. Sokat várnak a július 19-én esedékes tisztújító kongresszustól: azt remélik, olyan vezetőség alakul, amelyet a választók is elfogadnak.

Jelöltből mindenesetre nincs hiány, a Népszavának nyilatkozó szocialista politikusok szerint legalább negyvenen jelentkeztek be az elnökségi helyekre. És bár a jelölőbizottság rostáján várhatóan többen elvéreznek, többen úgy vélik, a nagyobb, nyílt versenyhelyzet inkább egészséges: mozgósítja a pártot és azokat, akik eddig háttérben politizáltak.

Budapesten az EP-választás vitte be a mélyütést az MSZP-nek: addig hittek abban, hogy a párt a legnagyobb ellenzéki erő. A tisztújítás hírére azonban újra dolgozni kezdek sokan, akik már a távozást is fontolgatták.

Vidéken sokkal rosszabb a helyzet, sok helyen ugyanis komolyan hittek az országos kormányváltó hangulatban. Ilyen felfokozott várakozás után derült ki, hogy számos választókerületben még a Jobbik is beelőzött. A Népszavának nyilatkozó helyi politikusok szerint ezekben az alapszervezetekben most kivárnak: nem hagyják el egyelőre az MSZP-t, de az önkormányzati kampány mindenképpen kárát látja a késlekedésnek.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.