A TEK cáfolja a terroristázó kormányt

A Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsának elnöke szerint nincs komoly terrorkockázat az illegális migrációban. Ezt egyébként a TEK folyóiratában megjelent tanulmányában fejtette ki tavaly év végén, de most az Index szellőztette meg.

A tanulmány szerint a terroristáknak nem éri meg embercsempészek segítségét igénybe venniük. A cikk szerzője Böröcz Miklós rendőr alezredes, a Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsának elnöke, aki egyúttal a folyóirat főszerkesztője is, míg a szerkesztőbizottságban megtaláljuk Nógrádi Györgyöt is, aki biztonságpolitikai szakértőként a közmédiában rendszeresen nyilatkozik a témában. Nógrádi rendszeresen hangot ad annak a véleményének, miszerint az illegális migránsok között terroristák is vannak. Böröcz dolgozata azonban teljesen ellentmond ennek. Sőt, egyenesen arra a következtetésre jut, hogy az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat – írja az Index.

Böröcz részletesen ismerteti a német szövetségi hírszerzés, a BND álláspontját, amit Ernst Uhrlaut, a német hírszerzés egykori vezetője egy 2006-os előadásában fejtett ki. Eszerint „a médiában és a nyilvánosság előtt folytatott vitákkal ellentétben, a terrorizmus és az illegális migráció jóval kisebb átfedést mutat, mint azokban azt valószínűsítették”.

A szervezett bűnözői köröket csak a pénz érdekli, apolitikusak, míg a terrorcsoportok nagyon is ideologikusak, ezért számukra kockázatot jelentenek a bűnözők. Ugyanakkor a titkosszolgálatok számára az igazi kihívás a legális migráció, a nyugati nagyvárosokban elkövetett terrorcselekményeket a tapasztalatok szerint ugyanis bevándorló vagy „migráns felmenőkkel rendelkező állampolgárok követték el”, a legális, rendezett szociális hátterű első-, másod-, harmadgenerációs személyek vonzó célcsoportjai az iszlám terrorizmusnak. Mindezt a madridi és a londoni merényletek is igazolták.

Böröcz ezután sorra veszi a Nyugaton elkövetett terrorcselekményeket, ebből pedig kiderül, hogy az elkövetők többsége nem illegális migráns volt.

A TEK alezredese gyökeresen szembemegy a kormány által hangoztatott állásponttal, miszerint az illegálisan Európába érkezők között hemzsegnek a terroristák. Orbán Viktor még a közrádióban is bejelentette, hogy terroristát fogtak, de viszonylag hamar kiderült, hogy ez nem volt igaz.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.