A szovjet invázió győzelmét gyászolja az ország

Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték Magyarország nemzeti lobogóját kedden reggel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 58. évfordulóján, a Parlament előtti Kossuth téren.
Koszticsák Szilárd / MTI
A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbocra eresztését a Szózat kíséretében a honvéd díszzászlóalj végezte el, a ceremónián közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekara.

A kegyelet kifejezésére a lobogó egész nap félárbocon marad.

A központi megemlékezések délután 4 órakor a Rákoskeresztúri Újköztemetőben lévő Nemzeti Emlékhelyen, a 301-es parcellánál folytatódnak. Köszöntőt mond Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke és beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter. Ezt követően Hende Csaba honvédelmi miniszter és Boross Péter, Magyarország egykori miniszterelnöke, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke bejárják a Kisfogház Emlékhelyet, majd elhelyezik az emlékezés virágait.

Este a Szent István Bazilikában emlékkoncerttel zárul "Az emlékezés napjának" programja.

A nap folyamán 10 és 15 óra között ingyenesen látogatható az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlás egykori színhelyén létrehozott Kisfogház Emlékhely.

Mindemellett számos vidéki helyszínen is tartanak megemlékezéseket a nemzeti gyász emléknapján.

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő fegyveres felkelés, forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra, valamint a szovjet megszállás ellen. A népfelkelés a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Mind az utcai (fegyverrel is) politizálók, mind a kormánypolitikát irányítók sorsát végül a nemzeti függetlenséget eltipró november 4-ei második szovjet katonai invázió pecsételte meg, amely azután következett be, hogy Nagy Imre miniszterelnök november elsején meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11-én törte meg a hatalmas szovjet túlerő.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.