"A szocialisták piócának tekintették a DK-t és az Együtt-PM-et"

A kampányfelkészülés előrehaladtával, az önkormányzati választási kampány jövő heti indulásával indokolta az Együtt-PM társelnöke szerdán azt, hogy szervezete nem várt az átfogó budapesti megállapodás megkötésére a baloldali pártokkal, hanem önállóan indul Budapesten.
Szigetvári Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a szövetség keddi döntésével kapcsolatban úgy fogalmazott: olyan partnerekkel szeretnének együttműködni, akikben fel sem merül, hogy utólag, egyoldalúan módosítsanak egy megállapodáson, az MSZP pedig ezt megtette.

Közölte: bár az MSZP, a DK és az Együtt-PM kísérletet tett arra, hogy leváltsák a fővárosban a "tisztességtelen" polgármestereket, ennek feltételeit azonban péntekről keddre összeomlani látták, mivel a szocialisták nem írták alá azt.

Szerinte ugyanakkor ez néhány kerületben nem akadályozhatja a baloldal előretörését, és döntésük Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét sem veszélyezteti. Utóbbiról azt mondta: Falus Ferenc jogi értelemben egy párt jelöltje, politikai értelemben azonban az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje.

Szigetvári Viktor szerint az az MSZP belügye, hogyan teremti meg a megállapodás feltételeit. Kijelentette: korábban az ellenzék köreiben sok bosszúságot okozott, hogy a szocialisták egyes politikusai úgy politizáltak, "hogy piócának tekintették mind a Demokratikus Koalíciót, mind az Együtt-PM-et". Hozzátette ugyanakkor: noha Tóbiás József szocialista elnök új hangot ütött meg, kimondva, hogy a "kiszorítósdi" nem vezet sehová, mégis néhány kerületben szervezete ezt érezte.

Kedden az Együtt-PM azt közölte: önállóan indul Budapesten az önkormányzati választáson és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat. Az MSZP budapesti elnöke viszont úgy nyilatkozott, hogy lesz megállapodás, a háromszázból még két önkormányzati körzetről vitatkoznak. A DK arra kérte a feleket, hogy legalább a nem vitatott pontokban állapodjanak meg.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.