Szíve mélyén baloldali a „holokamuzó” nő

Saját elmondása szerint Amália valamikor élt-halt az MSZP-ért, de Gyurcsány Ferenc leváltása után eltávolodott a szocialista párttól. Később a jobbikos Vona Gábor felé kezdett kacsintgatni. Tavaly decemberben aztán az Origó egyik cikkéhez kommentként azt találta írni, hogy „hagyjuk már ezt a holokamut”.
Magyarországon a holokauszttagadás bűncselekmény, márpedig a bírói gyakorlat szerint a „holokamu” kifejezés használata holokauszttagadásnak számít. A TEV (Tett és Védelem Alapítvány) állampolgári jelzés nyomán feljelentést tett. Amália a saját nevén szólt hozzá a cikkhez, a hatóságnak nem volt nehéz rátalálnia.

Hasonló esetekben akár évekig is elhúzódhat a pereskedés, ezúttal néhány hónap alatt lezárult az ügy. Egyik fél sem fellebbezett. Amália még a bírósági eljárás előtt bocsánatkérő levelet írt a TEV-nek, amit az alapítvány őszinte megbánásként értékelt és elfogadott. A szegedi bíróság enyhe ítéletet hozott, pénzbírság vagy felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása helyett csak arra kötelezte a kommentelőt, hogy menjen el a Páva utcai emlékközpontba.

Most jött el a „büntetés letöltésének” napja.

Amália számára külön tárlatvezetést szerveztek a Páva utcában, ahova az alapítvány munkatársaként Pásztor Tibor is elkísérte. Majd a TEV irodájában tartottak sajtóbeszélgetést, szigorúan fotósok nélkül.

Amália – kérve, csak a keresztnevét írjuk le – azzal kezdte, hogy soha nem tagadta a holokausztot. Annyira nem, hogy egyik nagyapja annak idején segítette a zsidó üldözötteket. Az a bizonyos hozzászólás csak „hülye szójáték” volt, amit nagyon megbánt.

A Páva utcában tett látogatás – különös a csontok és a halott csecsemők látványa – megrázó hatást tett rá, felállt a szőr a karján. Felfoghatatlan, hogyan képes ilyesmire az emberiség. Ma pedig ott tartunk, ahol tartunk. Az is egy tragédia, ami most van...

A 60 éves Amáliáról kiderült, hogy egyedül él egy szegedi lakótelepi lakásban, a jövedelme 45 ezer forint. Ennyiből kell kijönnie havonta. A környékén egyre csak szegénységet, kukázó embereket lát. „Jobb lett a világ? Nem lett jobb!” – állapította meg.

A TEV nem akar mindenkit nácinak bélyegezni, akinek tudatlanságból vagy forrófejűségből néhány rossz szó kicsúszott a száján. Az sem cél, hogy növeljék a börtönök telítettségét. Elsősorban oktatással és ismeretterjesztéssel szeretnének küzdeni az antiszemitizmus ellen. Ugyanakkor a holokauszttagadás nem lehet alternatívája a valóságnak – foglalta össze az eszmei mondanivalót Pásztor Tibor.

A szegedi asszony történetét Pásztor a maga részéről pozitívnak tartja, elvégre „soha rosszabb büntetést egy múzeumlátogatásnál”. Egészen más a helyzet azzal a debreceni jobbikos önkormányzati képviselővel, akit „holokamuzásért” – egyelőre nem jogerősen – súlyos pénzbüntetésre ítélt a bíróság. Hisz egyértelműen a Jobbikhoz és a Kurucinfóhoz köthető, hogy ez a kifejezés bekerült a köztudatba – jegyezte meg Pásztor Tibor.

Amália hangsúlyozta, hogy a Vona Gábor iránti időleges érdeklődése ellenére nem lett belőle jobbikos. A legkevésbé sem szimpatizál a náci eszmékkel, amelyek – például a Betyársereg révén – megjelennek a pártnál. A tavalyi parlamenti választáson részt se vett, az önkormányzatin pedig „Botka Lacira”, az MSZP-s polgármesterre szavazott. Amália kissé elérzékenyülten közölte: „a szívem baloldali”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.