A Habonyhoz köthető lakásban lógtak a Szépművészeti festményei

Abban az V. kerületi lakásban tárolta a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött nagy értékű műkincseket az Andy Vajna-féle TV2 újdonsült gazdasági igazgatója, Halkó Gabriella cége, amelyben gyakran feltűnik Habony Árpád, és amelyet hivatalosan Habony volt anyósa bérel a kerületi önkormányzattól. A bíróság jogerős döntése nyomán a Szépművészeti Múzeum kiadta az Átlátszó.hu-nak a másfél évig titkolt adatot.

Még 2014 májusában próbálta megtudni az Áltátszó, hogy Habony Árpádnak köze lehet-e a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött festményekhez. A VS.hu akkor azt írta, a Halkó Gabriella és Jáksó László tulajdonában lévő Brand Lab Kft.-vel kötött szerződést a Szépművészeti. E szerint tíz darab, összesen 292,5 millió forint értékű festményt adott kölcsön képenként havi nettó 15 ezer forintért, három hónapra.

A VS cikke nyomán újabb közadatigénylésben kérte az Átlátszó az érintett festmények jelenlegi, és a kölcsönzés alatti tárolási helyét, de a múzeum csak azt közölte: a műtárgyak újra a raktárukban vannak. A kölcsönvevők magánérdekére hivatkozva nem árulták el, hol voltak a képek a kölcsönzés 3 hónapja alatt. Ezután perelte a múzeumot az Átlátszó. Az első és másodfokot is elbukta a Szépművészeti, ezért a Kúriához fordult, amely szintén a kért adat kiadására kötelezte.

Tehát kiderült, „A képek őrzési helye: V. ker. Szerb utca 9. I. em. 1." Ez az az önkormányzati tulajdonú lakás, amelyben gyakran felbukkan Habony Árpád. E házban egy másik lakást Rogán Antal utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester harminc százalék kedvezménnyel vehetett meg. Amikor ebből botrány lett, Szentgyörgyvölgyi azt mondta: visszaadja az ingatlant az önkormányzatnak.

„Kértem én is képet a Szépművészetiből” – írta Facebook-oldalán az Együtt alelnöke, Juhász Péter, a párt V. kerületi önkormányzati képviselője. Mellékelte az e-mailt is, amelyet elküldött a múzeumnak.

„Tisztelt Szépművészeti Múzeum!

Az imént értesültem arról, hogy némi készpénzért bárki bérelhet önöktől képet a lakásába dekorációnak.
Nekem nagyon megtetszett Albrecht Dürer A sárkány láncra verése; Látomás az új Jeruzsálemről című képe, így kérem, azt részemre bérbe adni szíveskedjenek.
http://www.szepmuveszeti.hu/adatlap/sarkany_lancra_verese_latomas_24929

Kérem, értesítsenek a bérlés feltételeiről, havi pár ezer forintot szívesen áldoznék rá.
És becsszóra jó állapotban adom vissza.
Várom válaszukat, előre is köszönöm,

Juhász Péter"

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.