„A szabadságért harcolni kell”

Az antikommunizmus olyan érték, amely a demokrácia egyik alapja – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy az 1956-os forradalom előzményeivel foglalkozó szerdai budapesti szimpóziumon.

Rétvári Bence a Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung közös tudományos konferenciáján tett kijelentése szerint a főhatalmat évtizedeken keresztül gyakorló kommunista pártok "bűnöző szervezetek" voltak. Az ÁVH-t létrehozókat, a koncepciós pereket megindítókat, a deportálások és a kivégzések, a személyi kultusz és a kolhozosítás felelőseit, a mesterséges iparosítás és az ország elszegényítésének okozóit ugyanis nem pozíciójuk tette kegyetlenné, embertelenné, az emberi méltóságot nem tisztelővé, hanem ez volt tisztségre kiválasztásuk szempontja – mondta.

Hozzátette: abban, hogy az 1956-os forradalom elbukott, nagy szerepe volt annak is, hogy a Nyugat – a nagyhatalmi status quót féltve – nem sietett a felkelők segítségére. Az idei emlékévvel kapcsolatban arra emlékeztetett: fő feladata az emlékezés, "a tíz évvel ezelőtti csorbát pedig ki kell köszörülni".

Az emlékévről szólva fontosnak nevezte a helyi hősök előtt tisztelgő úgynevezett büszkeségpontok rendszerének kialakítását. 

Frank Spengler, a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi képviselet-vezetője az eseményen úgy fogalmazott, a szabadság fáklyáját 1956-ban, Magyarországon gyújtották meg. Arra hívta fel a figyelmet: meg kell tanítani a felnövekvő nemzedékeknek, hogy a ma már természetesnek tűnő szabadságért nap mint nap meg kell harcolni.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.