A súlyosan torzított választási rendszer eredménye a kétharmad

Hat listás mandátumot eredményezett a Fidesznek, hogy az új választási szabályok szerint a győztes egyéni jelölt után is jóváírnak a pártlistán töredékszavazatokat – ezt számolta ki az Idea intézet.

A kormánypártok által kialakított új választási rendszer 764 ezer töredékszavazatot „gyártott le" a Fidesz-KDNP-nek, és ez hat többletmandátumhoz segítette a kormányoldalt – derül ki az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (Idea) elemzéséből. Azt állítják, hogy ez volt a kétharmad záloga, méghozzá azon az áron, hogy a választási rendszer súlyosan aránytalan és igazságtalan lett.

Ha a 2010-es rendszer szerint számolnának – akkor csak azt a tíz egyéni választókerületet kellene figyelembe venni, ahol a baloldal nyert –, az látható, hogy mindössze 176 ezer töredékszavazat keletkezik, ami valószínűleg csak egy listás voksot hoz. Az új szabályokkal – amelyek szerint az egyéni körzetben győztes egyéni jelölt után is jóváírnak a listán az első és második helyezett szavazatai közötti különbség mínusz egy voksot – tehát a Fidesz-KDNP több mint ötszörösére tornázta fel saját töredékszavazatainak számát.

A baloldali összefogás esetében esetében elvégzett számítás alapján a választási rendszer viszont mindössze 22 ezer töredékszavazattal értékelte túl a kormányváltókat a korábbi szabályokhoz képest. Az ellenzéknek egyébként összesen 1,1 milliónyi töredékszavazata volt, míg a Fidesznek 940 ezer.

Az IDEA elemzésében a 2014-es listás eredmények alapján, de a 2010-es töredékszavazati szabályok szerinti mandátummegoszlást is kiszámolta. A korábbi rendszerben a Fidesz-KDNP-nek nem lenne 37 listás mandátuma, hanem csak 31, így az összesen 127 hely mellett fel sem merülne a kétharmad lehetősége.

A kormányváltóknak hárommal több listás mandátuma lenne (vagyis a tíz egyéni képviselői hely mellett 31), míg a Jobbiknak kettővel több (azaz 25). Az LMP esetében pedig ötről hatra nőne a megszerzett listás helyek száma.

Mára biztosan állítható, hogy a Fidesz-KDNP által bevezetett új töredékszavazat-számítási szabályok nagyban hozzájárultak a kétharmadhoz – lényegében el is döntötték azt –, ezzel pedig aránytalanná és igazságtalanná tették a választási rendszer listás ágát – állítja az Idea. A győztes felülértékelése akkor lehet legitim cél – fogalmaznak –, ha az a kormányzóképesség biztosítása érdekében történik. Itt erről nincsen szó.

Éppen ezért az elemzés azt hangsúlyozza, hogy a jelenlegi töredékszavazati szabályok győztest felülreprezentáló jellege súlyosan torzítja a választási rendszert, és a mandátumok kiosztását eltéríti a valódi választói akarattól, így sérti a népszuverenitás alapelvét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.