A rendőrség tagadja, hogy újságírókat vertek volna Röszkén

„Nem vett őrizetbe és nem is vert meg újságírókat a rendőrség” – az ORFK honlapján cáfolta azokat a híreket, miszerint szeptember 16-án a Röszke II. közúti határátkelőnél újságírókat vertek volna meg.

 Több külföldi stáb is rendőri bántalmazásra panaszkodott, amit szerintük azután is folytatott a karhatalom, hogy felfedték a kilétüket. Elterjedt a hír, hogy több újságírót őrizetbe vettek, illetve, hogy tiltott határátlépésért ellenük is ugyanúgy eljárás indult, mint a határsértő menekültek ellen.

Fotó: Reuters

Utóbbi hírt az ORFK szintén cáfolta. Közvetve elismerték ugyanakkor, hogy több külföldi újságíró ellen eljárást indítottak. „A rendőrség egy ausztrál, egy szlovák és egy lengyel állampolgárral szemben folytat büntetőeljárást tiltott határátlépés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt”. Bár a gyanúsítottak foglalkozását nem közölték, korábban egy ausztrál, egy szlovák és egy lengyel kolléga ellen indult eljárás híre kapott lábra a médiában.

Újságírók a fogdában:

 

A rendőrség szerint a röszkei események előtt több nyelven felszólították a Szerbia felől megostromolt határátkelőn tartózkodókat, hogy ne akadályozzák a rendőri intézkedéseket, és tegyenek eleget a rendőri felszólításoknak.

„Rendőrök újságírókat nem vertek meg” – áll a rendőrség közleményében. – „Ezzel szemben az igazság az, hogy a rendőrség a hatályos jogszabályok alapján szükséges és arányos mértékben kényszerítő eszközöket alkalmazott egy olyan agresszív csoporttal szemben, amely élet kioltására és súlyos sérülések okozására alkalmas eszközökkel folyamatosan támadta az államhatárt és az unió határát védő rendőröket”.

Ezt a fotót twittelte a svájci riporter, akit állítása szerint rendőrök vertek meg gumibottal:

 

A rendőrség szerint a sajtómunkások a rendőri felszólítást követően saját felelősségükre tartózkodtak olyan területen, ahol a rendőrség kényszerítő eszközöket alkalmazott.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.