A rendőrök fujkálták a szondákat

Őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya a makói autópálya alosztály nyolc rendőrét, akik a gyanú szerint 5-10 euróért (1550-3100 forintért) saját maguk fújták meg az alkoholszondát az általuk megállított külföldi autósok helyett.

Ezt a nyomozó főügyészség szóvivője csütörtökön közölte.

Nagy Andrea tájékoztatása szerint a nyolc rendőrt szerdán hallgatták ki gyanúsítottként "előnyért hivatali kötelezettségét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette" miatt.

Szántó Áron / MTI

A rendőrök előzetes letartóztatásáról a nap folyamán dönt a bíróság.

A szóvivő ismertette: a gyanú szerint a nyolc rendőr 2014. márciusától az M43-as autópálya makói szakaszán többször pénzt fogadott el a megállított külföldi rendszámú járművek vezetőitől. Cserébe eltekintettek a járművek, illetve a járművezetők ellenőrzésétől, vagy a pénzért az alkoholszondát ők maguk fújták meg a járművezetők helyett.

A kért vagy kapott pénz összege alkalmanként különböző volt, de általában 5-10 euró.

Nagy Andrea közlése szerint a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult, a szerdai akcióban pedig a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság is segítette a Központi Nyomozó Főügyészség munkáját.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.