Egyetem-összevonás: a rektorokat már sikerült egyesíteni

Bár a rektorok megőrizték higgadtságukat, érzékelhetően nem váltott ki belőlük különösebb lelkesedést az orvosképző karok leválasztásnak, majd egy szuperegyetembe olvasztásának minap előkerült ötlete.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter január közepén egy lakossági fórumon fejtegette, hogy önálló orvosi egyetemekre lenne szükség. Ezt később az egészségügyi államtitkár azzal fejelte meg, hogy akkor inkább a fizető hallgatókat is vonzani képes intézmények összevonására lenne szükség. Zombor Gábor hozzátette: hamarosan minderről döntés születik. Lapunk ezt követően megkérdezte a rektorokat, tárgyal-e már a kormány a kérdésről az érintett egyetemekkel, illetve, hogy szerintük miként hat egy összevont orvosi egyetem víziója a külföldi hallgatók képzésére.

A rektorok finoman fogalmazott, de határozott állásfoglalásából kitűnik, hogy velük nem egyeztettek, de még a terveket sem ismertették. Ugyanakkor világossá teszik, hogy egyelőre semmilyen elég erős érvet nem ismernek arra, hogy az orvoskarokat kiszakítsák a tudományegyetemekből, és különösen arra nem, hogy a négy területileg és kulturálisan is különálló képzőhelyet egyetlen intézménybe kényszerítsék.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.