A fideszes polgármesternél lakik a közmédia főgonosza

A II. kerületi Apostol utca egyik házában él a történet szerint a Felemásszemű, a Kossuth Rádión futó Időfutár című hangjáték főgonosza. Csakhogy azon a címen a valóságban más otthona található: Láng Zsolt fideszes politikusé, a kerület polgármesteréé.
A rádiójáték alapjául szolgáló regény szerzője, Tasnádi István nem tudta, ki Láng Zsolt, a fiktív lakcímet a jól hangzó utcanév miatt választották - mondta el az író a Blikknek.

Láng Zsolt a laptól tudta meg, hogy milyen lakótársat adott neki az állami média. A hangjáték másik szerzőjétől, Gyimesi Dórától ezt követően azt a megnyugtató választ kapta, hogy semmiféle politikai utalás, hátsó szándék nincs a balszerencsés egyezés mögött.

A mű születésekor, három évvel ezelőtt ráadásul a telken nem is állt még épület, az pusztán egy bozótos-ligetes terület volt. Láng csak a következő évben vette meg az Index számításai szerint legalább 50 millió forintos területet, amelyre legkevesebb 40 millió forintos villát épített.

A portál szerint a polgármester két év alatt 29 millió forintot keresett, csak megtakarításai 55 millióval nőttek, de ezek forrására akkori vagyonnyilatkozatai nem adtak magyarázatot. Hogy akkor mégis honnan jött össze a pénz? Az önkormányzat akkori válasza alapján már két éve is a családi segítség volt a fideszes politikusok legmegbízhatóbb támasza, amelyet még egy kis örökség is erősített.

A Kossuth Rádió műsorának van egyébként egy másik bizarr eleme: szereplője egy gonosz tanfelügyelő, bizonyos Hoffmann Jácint is, akinek nevéről - bár a karaktert nem ő írta a regénybe - Tasnádi sem tartotta lehetetlennek, hogy Hoffmann Rózsa akkori oktatási államtitkárra utal.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.