A PM szerint 26 százalékos minimálbér-emelést tervez a Fidesz

A Fidesz 26 százalékos minimálbér-emelésre készül – véli Font Sándor fideszes képviselő egy beadványa alapján a Párbeszéd Magyarországért (PM). A kormánypárt szerint az irat nem erről szól: az emelés mértékéről később, az érdekeltekkel folytatott tárgyalások után döntenek.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) az egyik benyújtott költségvetési módosító javaslat alapján azt gyanítja, hogy a Fidesz 26 százalékos minimálbér-emelésre készül. A párt szóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a fideszes Font Sándor indítványa alapján emelné a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának a költségvetését, mégpedig azért, mert indoklása szerint 26 százalékos bérszintnövekedés várható. Tordai Bence hangsúlyozta, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában a legtöbb munkavállalónak a minimálbérhez kötötték a fizetését. A PM ezért gyanítja azt, hogy a Fidesz 26 százalékos minimálbér-emelésre készül, és Font Sándor ezt "elkotyogta" – mondta az ellenzéki politikus.

A szóvivő egyetért azzal, hogy béremelésre szükség van, és különösen az alacsony fizetéseket kellene felzárkóztatni, de – fogalmazott – azt nem szabad változatlan adórendszer mellett, a kizsigerelt kis- és közepes vállalkozók terheinek növelésével végrehajtani. Szavai szerint a pártjuk által javasolt alapjövedelem bevezetésére lenne szükség, mert így a munkáltatói terhek növelése nélkül lehetne – a közepes jövedelmek szintjéig – havi 31 ezer forintos béremelést adni. Hozzátette, hogy ez viszont jelentős költségvetési átcsoportosítást igényelne.

Font Sándor egyéni módosító javaslata nem a minimálbér-emelésről szól – tette közzé reakciójában a Fidesz. Teljes félreértelmezésen alapulnak az erről szóló sajtóhírek. Font Sándor javaslata a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának támogatásáról szól – írják.

Ami a minimálbért illeti: a Fidesz elkötelezett, hogy a legkevesebbet keresőket is segítse. 2010 óta minden évben emeltek. A minimálbér összege az elmúlt öt évben átlag tíz százalékkal emelkedett. 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér. Ma ez 111 ezer forint, ami összesen 51 százalékos növekedés. 2016 első két hónapjában a minimálbérnél 6,7 százalékos, a garantált bérminimumnál pedig 6,8 százalékos reálbér-emelkedés valósult meg. Ilyen mértékű reálbér-növekedés a kötelező legalacsonyabb béreknél 2002 óta, azaz 14 éve nem volt. A kormány a költségvetésben minden évben számol a minimálbér és a garantált bérminimum lehetséges emelkedésével. Ugyanakkor ennek tényleges mértékét az érdekképviseletek és a kormány közötti konzultáción (VKF) született egyezség állapítja meg.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.