A PM a kormány kalandos Szuhoj-bulija helyett a MÁV rendbetételét javasolja

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint felesleges presztízsberuházás lenne egy új magyar légitársaság létrehozása, az orosz Szuhoj flotta vásárlása ráadásul komoly korrupciós és biztonsági kockázatokat is felvet. A PM szerint Magyarország érdeke inkább az összeomlás szélén álló vasúti közlekedés újragondolása lenne.

A Nemzeti és Fejlesztési Minisztérium tárgyalásokat kezdett az orosz Szuhoj repülőgépgyártóval egy új nemzeti légitársaság alapításáról. A tervezett vállalkozás az Orbán-kormány által orosz közreműködéssel csődbe vitt Malév örökébe lépne.

A PM szerint az új magyar légitársaság megalapításáról szóló hírek egy újabb veszélyes orosz-magyar korrupciós ügylet előszobáját jelentik, mondta a párt szóvivője, Tordai Bence, és hozzátette: miután Ferihegy forgalma ma már túllépi a malévos időkét, és Budapestről minden fontos célpont elérhető repülővel, értelmetlen és pazarló lenne állami beruházással egy új nemzeti légitársaságot létrehozni, a Szuhoj Superjet 100-as gépek mellett ráadásul szakmai szempontok sem szólnak.

A PM felhívja a figyelmet, hogy az említett típussal rendszeresen adódtak műszaki problémák - nem véletlen, hogy az Európai Unió országainak nemzeti légitársaságai nem használják a Szuhoj 100-ast. Az újabb orosz-magyar ügylet mögött láthatóan nem szakmai megfontolások, hanem politikai és üzleti érdekek állhatnak.

A PM írásbeli kérdéssel fordul a nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy kiderüljön: miért az oroszoktól akar utasszállítókat venni a kormány, és milyen érvek szólnak az orosz géptípus beszerzése mellett. Továbbá választ várunk arra is, jelentette ki Tordai, hogy ha az állam közlekedésfejlesztésre költi az adófizetők pénzét, miért nem inkább az európai mércével rendkívül elavult vasúti közlekedés modernizálására koncentrál. Magyarországnak nem nemzeti légitársaságra, hanem korszerű és megfizethető közösségi közlekedésre lenne szüksége.

Belföld
2016.02.14 16:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
NOL Piactér