„A pécsiek döntenek majd az atomhulladék-tárolóról”

A pécsiek véleménye és megkérdezése nélkül nem épülhet a jövőben semmiféle atomhulladék-tároló a Mecsekben - írta Pécs polgármestere az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Páva Zsolt örömének adott hangot, hogy ezt Orbán Viktor is megerősítette kedden, a baranyai megyeszékhelyen tett látogatásán.

"A miniszterelnök világosan és egyértelműen fogalmazott: a majdani tároló ügyében nem a kormány, hanem az emberek döntenek majd" - mutatott rá.

A polgármester hozzátette, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyancsak a városban azt mondta: "huszonhárom éve folyik egy elemző munka, most annyi történt, hogy az állam 2018-ig bezárólag újabb vizsgálatokat rendelt meg", és Pécs nélkül nem lesz döntés.

Páva Zsolt kitért arra, hogy az elmúlt hetekben ellenzéki politikai pártok és különféle csoportosulások megpróbáltak "atomügyet kreálni" Pécsett és ennek érdekében megpróbálták félrevezetni a pécsieket, becsapni az embereket. Hozzáfűzte: úgy tesznek, mintha eldöntött tény lenne a bodai atomhulladék-tároló ügye, miközben egyáltalán nem az.

Tudatta, már felvették a kapcsolatot a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft.-vel annak érdekében, hogy hitelesen tudják tájékoztatni a pécsieket a több mint húsz éve folyó kutatásokról és a jelenlegi, legfrissebb információkról.
Közölte: szeretnének folyamatosan információkat kapni a térségben folyó vizsgálatokról, 2018-ban pedig, amikor lezárul a következő szakasz és minden információ birtokában lesznek a pécsiek, szeretnék megtudni a Pécsett élők véleményét, álláspontját, amelyet közvetíteni fognak a kormánynak.

"Ahogy eddig, úgy ezentúl sem fogunk a pécsiek akaratával ellentétesen, vagy a pécsiek megkérdezése nélkül dönteni" - szögezte le Páva Zsolt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.