Megunta a bíróság, hogy hónapok óta nem reagál az ügyészség

Megszüntette a bíróság a pécsi egyetem vesztegetési ügyében Győrben folytatott büntetőeljárást, mert az ügyészség a vádirat hiányosságait 9 hónap alatt sem pótolta.

Huszonhét vádlottal szemben 2012 szeptemberben kezdődött meg a tárgyalás – tájékoztatta lapunkat Máté Kinga bíró, a Győri Törvényszék szóvivője. A bíróság többször is felszólította a vádat képviselő Baranya Megyei Főügyészséget, hogy pótolja a vádirat hiányosságait. Volt olyan felhívás, melynek az eljárás során az ügyészség eleget tett, de a legutóbbit figyelmen kívül hagyta.

A Győri Törvényszék tavaly szeptemberben írásba is foglalta, hogy mit kér az ügyészségtől. A vádhatóság azonban ezt a mai napig nem teljesítette, a vádiratot nem egészítette ki. A bíróság felhívása egyébként az egyik ügyvédi irodával kötött összesen 32 millió 502 ezer forint értékű szerződésekkel volt kapcsolatos.

A vádirat arra hivatkozott, hogy a szerződéseket túlárazták, de nem tartalmazta, hogy mely szerződésekkel összefüggésben történtek a valótlan tartalmú teljesítési igazolások, és azok milyen okból voltak valótlan tartalmúak. A vádiratban szereplő pénzösszegek utalásával, azok továbbutalásával kapcsolatos bírói felhívás is eredménytelen maradt, és az ügyészség egyebek mellett nem csatolta a bűncselekmény elkövetésekor hatályos úgynevezett Közbeszerzési Kézikönyvet, ami tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek megszegésére a vádiratban hivatkozik, tájékoztatott Máté Kinga.

A bíróság a döntés szóbeli indokolásában hangsúlyozta, hogy az eljárás megszüntetése nem felmentő rendelkezés. Nem a vádlottak büntetőjogi felelősségének kérdésében döntöttek, hiszen az ügyészség a bűncselekmény elévülési idején belül a vádiratot a felhívásban szereplő módosításokkal bármikor benyújthatja, ami az ügy folytatását eredményezi.

A bíróság döntésével szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be, így az eljárás megszüntetéséről szóló döntés nem jogerős, másodfokon a Győri Ítélőtábla jár el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.