A parlament már szerdán dönthet a reklámadóról

A Fidesz kivételes eljárást javasol és a kereskedelmi televíziók okozta társadalmi károk miatt egyfajta egészségügyi termékadónak tekintik.
Akár már szerdán elfogadhatja az Országgyűlés a reklámadót – erősítette meg kedd reggel Gulyás Gergely, a parlament törvényalkotási bizottságának elnöke a közrádió 180 perc című műsorában. Gulyás közölte, a Fidesz azt kezdeményezi, hogy a T. Ház kivételes eljárásban tárgyaljon a reklámadóról szóló törvényjavaslatról, ami lehetővé tenné a szerdai végszavazást. Gulyás Gergely hangsúlyozta: miután az adó nagy részét a két nagy kereskedelmi televízió fizetheti, az akár "egészségügyi termékadónak" is felfogható, hiszen ezek a tévék műsoraikkal elég társadalmi kárt okoznak ahhoz, hogy ezért fizessenek.

L. Simon László, a Fidesz parlamenti képviselője a múlt héten nyújtotta be a reklámadó újabb tervezetét, amely még a korábbi elképzeléseknél is nagyobb terhet róna a médiaszektorra. A javaslat szerint összesen öt adókulcs lesz: egy százalék lesz az adó fél- és ötmilliárd forint adóalap között, tíz százalék lesz az öt- és tízmilliárd forint közti részre, húsz százalék a tíz- és 15 milliárd forint közti sávban, 30 százalék a 15-20 milliárd forint közti és 40 százalék a húsz milliárdon felüli rész után.

Az adó a legkisebb cégeket békén hagyja, félmilliárd forint nettó árbevétel alatt nem kell megfizetni. Az adót a kapcsolt vállalkozásoknak úgy kell megállapítaniuk, hogy a bevételüket össze kell adni, majd ez alapján kell kiszámolni a fizetnivalót. A vállalkozások között a fizetendő adót az árbevétel eloszlása alapján kell szétdobni - vagyis ebben az esetben a félmilliárd forint alatti csoporttagnak is lesz fizetnivalója, a nulla kulcs itt nem játszik.

Múlt héten több mint hatvan médium közös akcióban tiltakozott a reklámadó ellen. A Magyar Reklámszövetség felhívására eddig példa nélküli módon mozdult meg az egész kommunikációs ipar. Csütörtökön és pénteken a televíziós csatornák elsötétítéssel, a rádiók a tiltakozás szövegének beolvasásával, a nyomtatott sajtó fehér lappal, az online felületek szintén elsötétítéssel fejezték ki tiltakozásukat. A reklámadó nyolc-tízmilliárdos pluszbevételt hozhat a költségvetésnek, a két legnagyobb befizető az RTL Klub és a TV2 lesz, de szinte minden nagyobb médiumot érzékenyen érint az új adónem.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a reklámadó tervezett bevezetése kapcsán képmutatónak nevezte az azonos, tiltakozó platformra helyezkedő kormánypárti és ellenzéki médiumokat. A házelnök az MTI-nek azt nyilatkozta: ha ironikus akarna lenni, úgy fogalmazna, amennyiben a reklámadó bevezetésével sikerül csökkenteni az árkokat – a kultúrkampf csatazaja mellett – az egymással szemben álló újságírók között, akkor már megérte a javaslat beterjesztése.

"Én megértem, hogy az üzleti érdekek sérelme mindenhol komoly probléma. Azt is megértem, hogy csak az az üzleti érdeksérelem fáj, amelyik a saját zsebünket érinti. De hogy ezt egyesek a jobboldalon is összekeverik a sajtószabadsággal, azt már nehezen élem meg, mert pontosan tudjuk, a sajtószabadság a mai világban Magyarországon és másutt is nem a politikai viszonyoktól függ, hanem elsősorban a tulajdonosi viszonyoktól" – szögezte le. Hozzátette, ettől még lehet arról vitatkozni, hogy jó vagy rossz ötlet a reklámadó, "hogy többet veszítünk-e a réven, mint amit nyerünk a vámon".

Közölte azt is, hogy a javaslat kapcsán egyelőre sem neki, sem a Fidesz-frakciónak nincsen még kialakult, végleges álláspontja. A Fidesz parlamenti frakciója kedd délelőtt tárgyal a javaslatról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.