A pannonhalmi főapát bocsánatot kért a szexuális visszaélésekért

Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát a bencés szerzetes közösség és a maga nevében is nyilvánosan bocsánatot kért, amiért a korábbi években két tanáruk kiskorúakat veszélyeztetett, szexuális visszaéléseket követett el.
A főapát egy háttérbeszélgetésen elmondta, büntetőjogi szempontból a két ügy már elévült, az egyházjog azonban nem ismeri el az elévülés intézményét, így az első, 1997 és 2000 között történt veszélyeztetési ügyben az egyházi bíróság járt volna el. A bántalmazó tanár az eljárást azzal úszta meg, hogy a Vatikántól kérte a laicizálását, amelynek helyt is adtak, Ferenc pápa laikusi, világi állapotba helyezte, ennek következtében az egyházi bíróság pedig elveszítette illetékességét. Várszegi az egykori diákok bejelentése után azonnal felmentette a tisztégéből, a bűneit részlegesen beismerő atyát, aki jelenleg Brüsszelben él.

A pannonhalmi vizsgálóbizottság felderített egy másik ügyet is. Ebben egy hetven évesnél idősebb bencés tanár követett szexuális visszaéléseket. Ő elismerte a bűnösségét. A vizsgálóbizottság jelentését a főapát továbbította a Vatikánba, ahol visszavonulásra szólítottak fel, vezeklés és kontroll alatti életmódot jelöltek ki a bencés tanár számára.

Cikkünket hamarosan frissítjük!

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.