A Nemzeti Pedagógus Kar is bírálja a kormányt

A kormány által létrehozott pedagógusszervezetnek sem tetszik, amit a kormányzat a pedagógusokkal művel: az MTI-nek adott nyilatkozatuk szerint évek óta jelzik, hogy baj van, és rossz irányba halad az oktatás, érdemi korrekcióra azonban a civil tiltakozásokig nem került sor.

A Nemzeti Pedagógus Kar véleménye szerint a Köznevelési Kerekasztal alkalmas lehet arra, hogy érdemi javaslatokkal segítse a döntéshozókat a szükséges változtatások meghozatalában, ám a tempót mindenképpen gyorsítani kellene.

Kiemelték: a pedagóguskar küldöttei gyakorló pedagógusként és a környezetükből kapott információk alapján az elmúlt két évben többször jelezték, hogy egyre nehezebb a mindennapi munka elvégzése az intézmények és a kollégák számára is. Mint írják, egyáltalán nem lehetnek elégedettek azzal, hogy e jelzések ellenére lassan, és csak az erősödő civil kezdeményezések hatására kezdett érdemben tárgyalásokat a kormányzat.

– A megkezdett munka eredményes folytatásához szükség van mindenkire, aki szervezett keretek között szeretne tenni az oktatás ügyéért – írják. Ezért azt kérik, hogy a most sorra kerülő területi választásokon a pedagógusok megválasztható küldöttként, és szavazóként is segítsék a kar feladatainak eredményesebb elvégzését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
NOL Piactér