A NAV-ot küldi az RTL-re Varga Mihály

Az RTL elleni felülvizsgálati eljárásra utasította a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány nem szereti a nyomásgyakorlást.

Varga Mihály a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján azt közölte: a reklámadó hatályba lépését követően kiderült, hogy van, aki nem akar fizetni. A miniszter szerint a közteherviselésből mindenkinek ki kell vennie a részét. A kabinet elutasítja a nyomásgyakorlást – mondta, bár ezt feltehetően nem az elrendelt rendkívüli NAV-vizsgálatra értette.

A reklámadó elfogadása után derült ki, hogy a fő célpont, azt RTL egy korábbi tranzakció miatt az idei évben gyakorlatilag leírhatja a közterhet. Varga ugyanakkor úgy gondolja, csakis fiktív ügyletről lehet szó, ezért a legjobb, ha a NAV rögtön elő is veszi a tévétársaságot.

A miniszter azt mondta: megalapozott a gyanú arra, hogy a tavalyi negatív adóalapot létrehozó ügylet mögött "nem volt valós gazdasági ügylet". Ez alapján utasította a hivatalt vizsgálatra. 

Az utasítás szakértők szerint mindezek alapján jogszerű, hiszen tulajdonképpen adócsalás gyanúja merült fel, és ilyen esetben a miniszternek nem csak joga, de kötelezettsége is vizsgálatra kérni (esetleg utasítani) a hatóságot. Más kérdés, nem fordult elő gyakran, hogy a miniszter éljen ezzel a jogával - az pedig igencsak ritka, hogy a vizsgálat tényét sajtótájékoztatón jelentik be.

Az adóhatóság a róla szóló törvény szerint "iránymutatást" kaphat a felettes szervétől. Az iránymutatás jellemzően költségvetési érdekek, rossz adózói magatartás, csalások miatt lehet indokolt - ha például a miniszter fel akarná deríteni az áfacsalások hátterét, elvben utasíthatná a hatóságot arra, hogy ezzel kiemelten foglalkozzon és az adott esetben a sajtóban is felemlegetett társaságoknál nézzen körül.

Nem csak a minisztérium adhat persze elfoglaltságot az adóhatóságnak. Az ügyészség vagy a rendőrség is igénybe veheti a segítségét. Tipikusan ilyen volt az éjszaka királyának tartott Vizovicki László esete, amikor az adóhatóság is kiszállt és firtatni kezdte az üzletember vagyongyarapodását. De ennél kisebb ügyekben is előforduk az összehangolt munka.

Az RTL esetében valószínűleg megindítja a hatóság a vizsgálatot, az azonban nagy kérdés, hogy mit talál. Reálisan egy ekkora vállalatot nem lehet pár hét alatt átvizsgálni, az anyavállalattal kötött megállapodások ráadásul külön kérdéskört képeznek a speciális árazások miatt. Ennek fényében egyáltalán nem borítékolható, hogy a revízió épp a kérdéses ügyletnél talál-e fogást a vállalaton, vagy meg kell elégednie a cégautó nyilvántartásának szabálytalanságával. Utóbbi nem lenne nagy dicsőség féléves vizsgálódást követően.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.