A Napfényfürdőt mentesítik, a kisvállalkozók tönkremennek Szegeden

A városvezetés előre megtervezett forgatókönyve szerint a Hunguest Hotels Zrt.-hez kerül a szegedi Napfényfürdő Aquapolis tulajdonjoga. A városházi szocialista többség nemrég 32 százalékkal emelte az építményadót. Emiatt a belvárostól távolabbi cégek tönkre mennek, a fürdőt azonban mentesítették.

December 1-jén zárul a jelentkezési határidő a szegedi Napfényfürdő Aquapolist működtető projektcég, a Ligetfürdő Kft. 100 százalékos tulajdonjogára kiírt pályázatra. A Civil Városi Unió nevű helyi szervezet szerint a városvezetés előre megtervezett forgatókönyve valósul meg: a Hunguest Hotels Zrt. élni fog elővásárlási jogával, és megveszi a fürdőkomplexumot - írja a szegedma.hu portál

A Hunguestnek ugyanis csak 1,4 milliárd forintot kellene fizetnie, míg egy konkurens vevőnek a cég adósságai miatt közel 7,4 milliárdot. A civil szervezet csaknem kizártnak tartja, hogy ilyen feltételek mellett bárki is pályázna.

A Ligetfürdő Kft. ugyanis veszteséges volt eddig - a Hunguest közel 6 milliárd forint banki hitelt vállalt át, illetve fizetett be tagi kölcsönként. A haszon nem is a fürdő mérlegében csapódott le - annak ellenére, hogy árait a szegediek drágállják, és kevesen tudják kifizetni -, hanem a Forrás Szállóéban, amelynek vendégei ingyenesen használhatják a Napfényfürdő szolgáltatásait.

A Civil Városi Unió szerint Szeged rosszul jár, elveszíti egyik legértékesebb ingatlanát, amelyet bevitt a Ligetfürdő Kft.-be annak megalakulásakor. A fürdőre elnyert milliárdos nagyságrendű uniós támogatás is a Hunguestnél marad, amely a Forrás Szállót is uniós támogatásból újította fel, és fejlesztette 4 csillagossá.

De nem ez az egyetlen ajándék, amelyet a városvezetés juttat a Hunguestnek. A testület legutóbbi ülésén 32 százalékkal emelték a cégek építményadóját - ez alól azonban a fürdőket mentesítették. Amikor ezt Szentistványi István, az LMP képviselője szóvá tette, Botka László polgármester azt felelte, a saját cégeiket nem kellene adóztatni. A civil szervezet szerint azonban bizonyára Botka is tudta, hogy már nem sokáig lesz a városnak tulajdonjoga a Napfényfürdőben.

A Délmagyar riportjában - a fürdőknek nyújtott kivételezés említése nélkül - arról ír, hogy a belvárostól távolabb működő cégeket tönkre teszi a drasztikusan megemelt építményadó. A Nagyállomás közelében lévő panzió tulajdonosa évi 1,3 millió forint helyi adót fizet - azt mondja, nem tudnak recepcióst, szakácsot, pincért alkalmazni.

Pataki Andrea,a Kisosz Csongrád megyei titkára szerint tagjaik 25 százalékát közvetlenül érinti az építményadó emelése. Közel még egyszer ugyanennyi vállalkozó pedig attól retteg, hogy a bérelt ingatlana megnövekedett építményadóját a tulajdonos ráterheli a vállalkozására.

A kiskereskedők érdekvédelmi egyesülete a sajtóból értesült az adóemelés tervéről. Hiába írtak levelet a gazdasági alpolgármesternek, és kérték, hogy halasszák el a szavazást, hívjanak össze érdekegyeztető fórumot, a durva adóemelést megszavazták. Annak ellenére, hogy az érdekegyeztetést jogszabály is előírja.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.