A Miniszterelnökségnek nem szóltak OLAF-nyomozásról

Magyarország továbbra sem kapott hivatalos értesítést az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) az Elios Zrt.-vel kapcsolatban indított állítólagos vizsgálatról – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint ha lesz ilyen ellenőrzés, akkor a kormány eleget tesz az adatszolgáltatásnak, mert abban érdekelt, hogy a magyar közvélemény minden ügyben tiszta képet kapjon a források felhasználásáról.

A hazai fejlesztéspolitikai rendszer már bizonyította, hogy jól működik, hiszen a megvalósult több mint 70 000 projekthez képest 2 százalék alatt van a szabálytalanul felhasznált források aránya – írja közleményében a Miniszterelnökség, hozzátéve: a kormány bízik abban, hogy az Európai Bizottság érdeklődése az Elios Zrt. iránt pusztán szakmai és nem politikai.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI érdeklődésére a Demokratikus Koalíció (DK) hétfői közleményére úgy reagált, hogy a kormány minden vizsgálatban, függetlenül annak szereplőitől, együttműködik az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalával (OLAF), és abban érdekelt, hogy az Európai Bizottság és a magyar közvélemény minden ügyben teljesen tiszta képet kapjon a források felhasználásáról.

A DK szerint az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala bejelentésükre hivatalos nyomozást indított a miniszterelnök vejének ügyeiben. Mint emlékeztettek, Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és európai parlamenti képviselője még februárban fordult az OLAF-hoz Orbán Viktor veje, Tiborcz István „korrupciógyanús, milliárdos közvilágítás-fejlesztési ügyei miatt”.

A Tiborcz István tulajdonában álló Elios Zrt. korábban 1,2 milliárd forintnyi uniós támogatást nyert el több vidéki nagyváros világításának korszerűsítésére – írta a DK.

Csepreghy kiemelte: ahogyan eddig is, így ebben az esetben is minden szükséges adatszolgáltatásnak eleget tesz a kabinet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.