A migránsoknak szánták, a magyarok kapják

Annyi adomány érkezett a szegedi MigSzol csoporthoz, hogy mióta másfelé mennek a migránsok, folyamatosan szortírozzák a kimaradt holmit. A tonnaszámra összegyűlt adományokból hazai rászorulókat segítenek.

Folyamatosan szortírozzák a kimaradt adományokat a szegedi MigSzol csoport aktivistái, mióta nem Magyarország felé jönnek a közel-keleti menekültek. A Délmagyarország újságíróját a csoport alapítója, koordinátora, Kékesi Márk Zoltán vezette körbe a szentmihályi iskola üres tantermeiben, ahol az önkéntesek még mindig dolgoznak: ellenőrzik például, hogy a tartós élelmiszereknek lejárt-e már a szavatossági ideje.

A ruhaadományokat nemek, évszakok és életkor szerint dobozokba rakják. Egész szobára való fogkrém és tisztálkodószer maradt meg, a cégek által felajánlott új IKEA-takarókon még ott az eredeti csomagolás. Hálózsákok, takarók, laticelek várják, hogy valaki jó hasznukat vegye.

Kékesi Márk Zoltán a lapnak elmondta: sok kritika érte őket, hogy miért az idegen menekülőknek segítenek, miért nem a hazai rászorulóknak. Amióta a menekültút másfelé kanyarodott, a hazai szegényeknek állítanak össze célzott csomagokat. A Délmagyarország által bemutatott, kilakoltatás által fenyegetett családnak is raktak össze csomagot. Az önkéntesek felkeresték a családtagokat, méretet vettek róluk, hogy megfelelő ruhát, cipőt válasszanak nekik.

Adományt kapott a gyermekklinika és a roma tanoda is. Miután szeptember 25-én bezárták a Nagyállomásnál lévő faházukat, az ottani hajléktalanszállón is hagytak ruhát és élelmiszert. Annyi holmi van még a csoportnál, hogy ha valaki összeállít egy listát, eljön hozzájuk és hitelt érdemlően tudja bizonyítani, hogy jó célra használja az adományt, akkor bárkinek segítenek.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.