A menekültek támogatására kéri hallgatóit a Pázmány

Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora körlevélben kérte az intézmény karainak dékánjait és hallgatói önkormányzatait, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a menekültek ellátását célzó jószolgálati munka megszervezésére, támogatására.
Az MTI-hez is eljuttatott, hétfői keltezésű rektori körlevél szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) kérte a PPKE segítségét a Közel-Keletről érkező menekültek ellátásában. A segítségnyújtás kiterjed "mind a társadalmi munkában teljesítendő esetleges tolmácsolási feladatok ellátására, mind egyéb, önkéntes segítő munkára, amely emberi körülményeket teremthet a Magyarországra érkező menekültek számára".

Szuromi Szabolcs hozzátette: tudatában van annak is, hogy az egyetem számos oktatója és hallgatója már részt vesz ebben a munkában.

Azt írta, a PPKE nemcsak oktat, de nevel is, egyúttal erkölcsi kötelessége az emberszeretet keresztény erényének tettekben történő megvalósítása. Éppen ezért "az MMSZ kérését teljes mértékben elfogadva" a rektor azt kérte az egyetem karainak dékánjaitól és hallgatói önkormányzataitól, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a jószolgálati munkában való közreműködés megszervezése és bármilyen formában történő támogatása érdekében - olvasható a levélben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.