A megbüdösödött demokrácia

Szeged újra hozta a formáját – a korábbi két tüntetéshez hasonló tömeg, mintegy 1500 ember gyűlt össze a Klauzál téren a „Közfelháborodás napján”. Előzőleg a NAV székháza előtt tartottak flashmobot, amelyen egy kövér, szemüveges ember (hózentróger nem látszott rajta) a nemzet talicskája feliratot viselő szerkezeten ezermilliárd feliratú zsákokat talicskázott ide-oda. A többiek üldözték, miközben ő azt kiabálta, hogy törvényesen lopta a pénzt.

Az Orbán-rendszer gyenge, repedezik, közeledik az összeomláshoz, mondta a szervező, Kovács Tamás, és hozzátette: őszintén reméli, hogy Amerikában már bekészítették az újabb leleplezéseket, és az Orbán-kormány elleni újabb intézkedéseket. Reméli, hogy Amerika után rövid idővel Európa is föl fog lépni ellenünk, mondta, de hozzátette: Amerikának csak Orbán Viktorral van baja, nem a magyar néppel.

A Klauzál téren a szónokok inkább szakpolitikai és társadalmi kérdésekkel foglalkoztak, kevésbé a kormány elzavarásával. Demcsák Katalin főiskolai docens azt mondta: 25 éve, a rendszerváltozáskor, amikor a szíve alatt hordta a fiát, nem hitte volna, hogy egy napon itt kell állnia a tömeg előtt: a fiáért, a nemzetért, az egykori remények elsikkadásáért.

Móra Ferenc Sándor azzal kezdte: megbüdösödött mára a magyar demokrácia. Olyan országban akarunk élni, ahol egyre több a nyomorgó ember, és egyre több a közpénzen hízó milliárdos? – tette föl a kérdést. Ahol a demokrácia már az ifjúság körében is megromlott, a felsőoktatási hallgatói önkormányzatokról a csalás, a lopás, a tökrészeg őrjöngés és a szexuális erőszak jut az emberek eszébe? Ahol a munkavállalóknak nincsenek jogaik, sokan napi 12 órát dolgoznak a minimálbérért, amelyből nem lehet megélni? Ahol a politikusok több szülésre akarják rávenni a nőket, miközben a gyerekes családok nagy része szegénységben gyötrődik, a kismama nem kap munkát, az édesanyát kirúgják az állásából, ha megbetegszik a gyereke?

Galkó Bence színművész József Attila Levegőt! című versét szavalta el. Fölszólalt a szociális munkások, az egyetemi dolgozók, a bölcsődei dolgozók képviselője – valamennyien az alacsony béreket, a szférából való pénzkivonást bírálták. Petri Péter angol tolmács mesét mondott, amelyben a devizahitelek jelenlegi árfolyamon való rögzítését, ígéreteik megszegését vetette az Orbán-kormány szemére, de közben idézte a Magyar Bankszövetség 2006. január 31-i nyilatkozatát is, amelyben megnyugtatták a lakosságot: nem kell attól félni, hogy az árfolyam-kockázat miatt a háztartásokat súlyos veszteség érheti.

A másfél órás demonstráció békésen ért véget. A szervezők kilátásba helyezték, hogy hordókban tüzet gyújtanak, és a következő időben amellett gyülekeznek, barátkoznak az Orbán-kormány megdöntéséért tiltakozók.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.