A külképviseleteken csattan a megszorítás

Több mint negyedmilliárd forintot zárolhatnak a külképviseletek igazgatásában - derül ki a külgazdasági és külügyminiszternek a parlament honlapján közzétett - szocialista képviselői kérdésre adott - válaszából.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 17-én jelentette be: a kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány. A külügyi tárca vezetőjétől Mesterházy Attila szocialista országgyűlési képviselő érdeklődött a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM)érintő intézkedés végrehajtásáról.

Navracsics Tibor miniszter írásbeli válaszában kifejtette: a tárca számára 536,2 millió forintos zárolást írtak elő. Előterjesztése szerint ebből 312,7 millió forint az intézményeket érinti: a külképviseletek igazgatása címen 246,1 millió forintot, a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál 37,6 millió, a Balassi Intézetnél 29 millió forintot zárolhatnak.

Ezek mellett a tárca költségvetésében a fejezeti kezelésű előirányzatoknál 223,5 millió forintos lehet a zárolás. A Nemzetközi Fejlesztési Együttműködésre 136,3 millió forinttal, a nemzetközi befektetéseket támogató célelőirányzatra 87,2 millió forinttal juthat kevesebb.

Írásbeli válaszában - a többi miniszterhez hasonlóan - Navracsics Tibor is kiemelte, hogy a zárolás elővigyázatossági intézkedés, amelynek célja, hogy teljes biztonsággal, az esetleges kockázatokat is ellensúlyozva tartható legyen a 2,9 százalékos hiánycél az államadósság növekedése nélkül.

A 2014. évi hiánycél tartásához szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján a minisztériumok közül a legnagyobb zárolási kötelezettség az Emberi Erőforrások Minisztériumára jut mintegy 9,671 milliárd forinttal, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak 8,378, a Földművelésügyi Minisztériumnak 5,552 milliárd forint zárolásáról kell gondoskodnia. Ugyancsak jelentős a Honvédelmi Minisztériumot (3,253 milliárd), a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (2,881 milliárd), a Belügyminisztériumot (2,726 milliárd) és a Miniszterelnökséget (1,446 milliárd forint) érintő zárolás. A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak 536,2 millió forintot kell megtakarítania, míg a legkevesebb zárolást (271,1 millió forintot) az Igazságügyi Minisztériumnál rendelte el a kormány.

A július 17-én megjelent kormányhatározat szerint a költségvetési zárolás részleteit a gazdasági miniszter jóváhagyása után augusztus elsejéig kellett bejelenteniük a fejezetek kezelőinek a Magyar Államkincstárnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.