A korrupció negatív hungarikum

A korrupciót ostorozta a Jobbik elnöke Miskolcon. Vona közölte: már felállítottak egy antikorrupciós csoportot, amelybe nemcsak a párt tagjait, szakpolitikusait, hanem külsős szakembereket is bevontak.

Vona Gábor azt mondta: „Elképesztő, amit a kormány korrupció kapcsán megenged magának, nem csupán arról van szó, hogy a kormány sok esetben legalizálja a korrupciót, és ami korábban korrupciónak számított, az ma már törvényes, hanem arról is, hogy mindenféle gátlás nélkül folytatja ezt a tevékenységét.”  Ez egyfajta negatív hungaricum – szögezte le az ellenzéki politikus, hozzátéve: „Úgy tűnik, hogy a miniszterelnök közvetlen környezete a magyarországi korrupció melegágya.”

A korrupció felszámolását tekintve a Jobbik eltökélt, és bízik abban, hogy Magyarországon előbb-utóbb lesz elszámoltatás, „hiszek abban, ha a Jobbik kormányra kerül 2018-ban, akkor valóban lesz elszámoltatás” – jelentette ki. Nemcsak Budapest, hanem a vidék korrupciós ügyeire is rá fognak szállni – tette hozzá. Azt is mondta, hogy kormányra kerülésük esetén a Jobbik a pártpolitikától és az ügyészségtől is függetlenül működő, akár az ügyészséget is felelősségre vonni képes korrupcióellenes szervezetet hozna létre. Romániában már van egy hasonló szervezet, amely „nagyon jól végzi a munkáját” – tette hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.