A kormányváltók jelöltje győzött a salgótarjáni időközi választáson

Fekete Tamást választották önkormányzati képviselőnek a forgáchi városrészen Salgótarjánban.

A győztes a Magyar Szocialista Párt, az Együtt - Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Liberális Párt jelöltje volt - írja a Nógrád Info. A választási eljárási törvény értelmében az önkormányzati választás évében április 1-jéig lehet időközi választást tartani, és mivel Magyarországon hagyományosan vasárnap tartják a választásokat, ezért erre március 30-a volt az utolsó lehetőség.

Öten indultak az időközi önkormányzati választáson. A szavazáson a forgáchi városrész tavaly december 18-án elhunyt önkormányzati képviselőjének, Ispán Andrásnak (Fidesz-KDNP) a megüresedett helyére választottak képviselőt.

A mandátumért Szabó Csaba (független), Bánházi György (Magyar Munkáspárt), Tóth Tamás (független), Fekete Tamás (Magyar Szocialista Párt, Együtt - A Korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországért Párt, Magyar Liberális Párt), valamint Klenóczky Sándor (független) indult.

A szavazatok összeszámlálása után eldőlt, hogy a legtöbb szavazatot kapott Fekete Tamás lett a forgácsi városrész önkormányzati képviselője.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.