A kormány előtt a Kehi jelentése

A mai kormányülésen várhatóan tárgyalják a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) a Norvég Civil Támogatási Alappal (NCTA) kapcsolatos jelentését, és elképzelhető, hogy a nap folyamán részben vagy egészben nyilvánosságra hozzák a dokumentumot. Öt hónappal ezelőtt indult a norvég forrásból támogatott civilek, illetve a pályáztatást végző Ökotárs konzorcium elleni kormányzati, majd rendőrségi fellépés.

Rendőrségi házkutatás az Ökotárs Alapítvány irodáiban
Rendőrségi házkutatás az Ökotárs Alapítvány irodáiban
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Minden rendelkezésre álló információ szerint a Kehi a Norvég Alap tucatnyi programja közül kizárólag az NCTA ügyeit vizsgálta – vagyis az egyetlent, amelyhez a kormánynak semmi köze. Időközben az ombudsman is állást foglalt róla, hogy a Kehinek valószínűleg nincs vizsgálati jogköre az NCTA-nál, mivel a jelenlegi támogatási időszakra vonatkozó kormányközi megállapodásban nem a kormányhivatalt, hanem az Európai Uniós Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságot jelölték ki ellenőrző hatóságnak.

A Norvég Alap további programjaival kapcsolatban viszont éppenséggel lenne mit vizsgálni: ezeket a kormányzati intézményrendszer kezelte, egészen addig, míg Norvégia a civilek zaklatása miatt fel nem függesztette a támogatások folyósítását. A kormány ugyan kijelentette, hogy a költségvetésből megelőlegezik a pénzt, azóta azonban egyetlen pályázat kiírására sem került sor, ami rendkívül hátrányosan érinti például a legszegényebb térségek tanulóit segítő ösztöndíjprogramot vagy a veszélyeztetett gyermekek számára biztosított felzárkóztató kezdeményezéseket. Hogy ezekre, illetve a norvég finanszírozás felfüggesztésének következményeire is kitér-e a jelentés, az kétséges.

Az eljárás során eddig megfogalmazott vádakat nem lesz könnyű tartani: sem az Ökotárs által a civileknek nyújtott támogatásmegelőlegező kölcsön, sem a pályázati értékelések pontszámait felülbíráló (ráadásul lehetőségként a pályázati kiírásban is rögzített) kuratóriumi döntés nem olyan eljárás, amire ne lehetne számos analóg példát találni a kormány támogatási gyakorlatában. Amennyiben a civileket emiatt pellengérre állítják, de a hasonló praxist folytató fideszes önkormányzatokat, illetve minisztériumokat pedig nem, akkor nehéz lesz fenntartani a törvény előtti egyenlőség látszatát, és eloszlatni a gyanút, hogy a mostani fellépés ténylegesen a civil társadalom gyengítésére irányul.

A Hvg.hu közben arról írt, hogy elszámolási szabálytalanságokat találtak az ellenőrök némelyik vizsgált szervezetnél, például tampont, illetve sört is vettek a támogatásból. Az előbbi az Ökotárs tájékoztatása szerint egy droghasználóknak szánt képzés motivációs csomagjába, utóbbi pedig egy a környezetkutatásban általánosan használt rovarcsapdába került be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.