A Klik tagadja, hogy listázta az otthon maradó diákokat

A Klik szerint egyetlen diákot sem érhet hátrány abból, hogy távolmaradásukkal részt vettek az Orbán-kormány oktatási rendszere elleni tiltakozásban. Hadházy Ákos, az LMP képviselője máshogy tudja.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem kérte és soha nem is fogja kérni az intézmények vezetőit, hogy küldjék el azoknak a diákoknak a nevét, akik február 29-én nem mentek vagy mentek iskolába - közölte a központ szerdán az MTI-vel.

Szerdán a Demokratikus Koalíció és az LMP is azt közölte az MTI-vel, hogy több iskolában listázták azokat a diákokat, akik hétfőn nem mentek iskolába, és ilyen információt tett közzé az Eduline is.

A Klik közleményében úgy fogalmazott: egy gyermeket sem érhet hátrányos megkülönböztetés azért, mert nem vett részt a hétfői oktatáson. Az állami fenntartó kiemelt feladatának tartja a gyermekek érdekeit érvényesíteni, a folyamatos oktatást biztosítani és egyenlő esélyt teremteni a köznevelésben részt vevő diákjai és pedagógusai számára - írták.

A Facebookon a pedagógusok iránti szolidaritás kifejezésére korábban meghirdetett "Nem leszek suliban" kezdeményezés szervezői arra kérték a szülőket, hogy február 29-én, hétfőn ne küldjék a gyerekeiket iskolába.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.