A Klik kirúgott közalkalmazottai közmunkásként dolgozhatnak tovább

A Világgazdaság beszámolója szerint az Emmi több intézményénél elterjedt gyakorlat, hogy az alkalmazottakat elbocsátják, majd közmunkásként visszafoglalkoztatják. Balog Zoltán vizsgálatot ígér az ügyben.

A probléma elsősorban az ország második legnagyobb közfoglalkoztatóját, a Kliket érinti. Itt 2014 decemberében még csak 2378, idén áprilisban már 4421 közmunkás dolgozott. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ezzel 86 százalékos növekedést produkált négy hónap alatt. Közalkalmazottból ez év elején valamivel több mint 134 ezer tartozott alájuk, számuk egy évvel korábban még 143 ezer volt.

A Világgazdaság érdeklődésére elmondták: főleg takarítókat, karbantartókat, portásokat, adminisztrátorokat, pedagógiai asszisztenseket és szabadidő-szervezőket alkalmaznak így.

Az intézményeknek anyagilag sokkal jobban megéri a közmunkások alkalmazása. A közmunkásbérek a minimálbéreknek csupán 75-85 százalékát érik el, a közfoglalkoztatók jelentős kedvezményeket vehetnek igénybe. A közmunkás bérét akár 95 százalékban is támogathatja az állam.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.