Félnek az igazgatók, pedig a kaposvári Klik nem nyomoz

Lehet, hogy a tanároknak nem lenne baja, de az igazgatón számon kérheti a Klik, miért nem tud „fegyelmet tartani” az iskolájában. Erre hivatkozva beszélik le a csatlakozásról beosztottaikat a kaposvári iskolaigazgatók.

Somogyból száznál is többen vállalták nevükkel, hogy aláírják a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét támogató petíciót. A megye közoktatási intézményei közül viszont eddig csak fél tucat csatlakozott: egy hete egy marcali és egy öreglaki általános iskola, valamint a siófoki Perczel gimnázium mellett a civil fenntartású Napsugár módszertani központ neve volt olvasható az aláírók között. Később egy másik marcali iskolával és a csurgói Kolping Nagyváthy középiskolával bővült a megyei elégedetlenek listája.

Mint arról már korábban is írtunk – s azóta több helyről is hasonló információkat kaptunk –, Kaposváron több intézményben is felvetődött, csatlakozni kellene a petícióhoz, ám jellemzően a pedagógusok tartanak a következményektől – fogalmaz laptársunk. Ha testületileg vállalnák is véleményüket, az igazgatónak-intézményvezetőnek sikerült meggyőznie kollégáit, maradjanak passzívak, mert ha nekik nem is lesz bajuk, rajta bizony számon kérheti a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), miért nem tud „fegyelmet tartani” az iskolájában.

A lap munkatársa megkérdezte a Klik kaposvári tankerületét, figyelik-e, hogy a tanárok közül kik írták alá a petíciót, és jelezték-e az intézményvezetőknek, hogy nem ajánlatos tantestületileg csatlakozni a kezdeményezéshez.

A Klik nem indít és nem is indíthat nyomozást munkavállalóival szemben. Semmiféle szankcióban nem részesül az, aki aláírta a tiltakozó ívet – válaszolta Stickel Péter tankerületi igazgató, és hozzátette: a Klik kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkáltatói feladatait szigorúan a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően lássa el. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.