A Jobbik képviselői közzéteszik hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát is

A Jobbik országgyűlési képviselői január 31-ig - sajátjuk mellett - nyilvánosságra hozzák a velük egy háztartásban élő hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát is, és ezt elvárják az összes többi parlamenti képviselőtől is.

Ezt Szilágyi György, az ellenzéki párt képviselője jelentette be szombaton újságíróknak, Budapesten.

Hangsúlyozta, lépésük célja, hogy tisztább és átláthatóbb közéletet teremtsenek. A Jobbik ennek érdekében felszólítja valamennyi országgyűlési képviselőt, hogy kövessék példájukat - mondta Szilágyi György, aki szerint a képviselők ebben a kérdésben "nem bújhatnak pártjaik mögé", a velük egy háztartásban élő hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának közzététele ugyanis a képviselők egyéni döntésén múlik.

A politikus szerint így a vagyonnyilatkozat-tételi határidőig, vagyis január 31-ig kiderül, kiknek van takargatnivalója. Szilágyi György úgy fogalmazott, a Jobbik kezdeményezésével megmutatja, mi a különbség közte és a Fidesz között. A Jobbik ugyanis kormányra kerülve megszüntetné az összes fontos kérdés titkosítását - mondta, hozzátéve, hatalomra jutásuk esetén a képviselőkkel egy háztartásban élő hozzátartozók vagyonnyilatkozatát is kötelezően nyilvánossá tennék.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.