A Jobbik kifizettetné a Fidesszel a kárt

A Jobbik alelnöke arra szólította fel a Fideszt, hogy fizesse ki az Európai Bizottság által felfüggesztett fejlesztési forrásokat, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert pedig lemondásra kérte.
Volner János szombati budapesti sajtótájékoztatóján a támogatási pénzek zárolására utalva azt mondta: olyan esetekről van szó, amikor egyes eszközbeszerzéseket ötszörösére, egyes munkatársi közreműködéseket pedig kilencszeresére áraztak be a pályázók, és ezt nem szűrte ki a rendszer.

Az ellenzéki politikus személyi következményeket sürgetett és azt hangoztatta: a Fidesz „pártkasszából vagy az ellopott pénzekből fizesse vissza azt a kárt", amelyet okozott. A jobbikos alelnök egy 700 milliárd forintról szóló csekket ragasztott a kormánypárt Lendvay utcai székházának kapujára.

Volner Jánost kérdezték arról is, hogy az MSZP szóvivője arra szólította fel Vona Gábort, tegye egyértelművé, támogatják-e a Betyársereget, vagy elhatárolódnak a szervezettől, azt a múlt radikális „vadhajtásainak" tekintik-e. A Jobbik alelnöke azt felelte, a Betyársereggel külön úton járnak, de vannak nézetazonosságok eszmerendszerükben, mert a nemzet jövőjét szeretnék jobbítani. Két külön szervezetről van szó, a Betyársereg tetteiért, mondanivalójáért a Jobbik nem tartozik felelősséggel - jelentette ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.