A II. kerületbe száműzik a Kossuth térről kiebrudalt Forradalom lángját

A Forradalom lángja emlékművet, amely korábban a budapesti Kossuth Lajos téren állt, az 1956-os forradalom 60. évfordulóján a II. kerületi Nagy Imre téren állíthatják fel - derül ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.
A testület jövő szerdán jóváhagyhatja, hogy az Országgyűlés Hivatala az áthelyezési, valamint a későbbi működtetési és karbantartási költségek mellett felállítsa a téren Lugossy Mária térplasztikáját.

A négy méter magas obeliszk 1996-ban került a Kossuth térre, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök javaslatára, felállítása közadakozásból valósult meg. Az emlékművet a Kossuth tér rekonstrukciójának kezdetén, 2013-ban távolították el.

Az alkotásnak a tér rekonstrukcióját követően új, méltó helyszínt kellett találni, lényeges műszaki szempontot jelentett az emlékmű lángjának működtetéséhez szükséges gázszolgáltatás biztosítása - olvasható a javaslatban.

A Fővárosi Közgyűlés dönthet arról is, hogy ugyancsak az 1956-os forradalom 60. évfordulójára a II. kerületi Bem téren emlékkövet helyezzenek el, amely az 1956-os lengyel szolidaritást örökíti meg. A tervezés és kivitelezés költsége bruttó 3,8 millió forint.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.