A Hír TV-nek tűrnie kell

A Hír TV-nek tűrnie kell, amit írnak róla az újságok. Erre jutott a bíróság azután, hogy a Mesterházyval kapcsolatos 'kötelezés' hangsávjába való belenyúlásról cikkek jelentek meg. Mondjuk már az is érdekes, hogy az Indexet perelték, pedig a portál csak átvett egy máshol megjelent cikket.

A Hír TV első fokon bukta a "köteles beszéd"-pert, adta hírül az Index. A Hír TV beperelte az online újságot, mert szerintük nem manipuláció, amit Mesterházy Attila MSZP-elnök beszédével műveltek, a bíróság szerint azonban az újságíró tarthatja annak.

"Igazán nem gátlásos a Hír TV, nem volt elég trükköznie a hangsávokkal, még be is perelte az Indexet, amiért az átvette a Cink vonatkozó posztját - írja a témában többször megszólaló Szily László a cink.hu-n. A manipulátorok el is vesztették a pert első fokon. Egyszerűbb lenne nem csalni, mint perelgetni."

A Hír TV a karaktergyilkossági kísérletét arra alapozta, hogy bemutatott egy olyan felvételt, amin a kötelezés olyan hangos, hogy a néző csak egyre gondolhat: ez a Mesterházy vagy hazug féreg vagy totál süket - írja Szily. - Kapásból gyanúsan hangzott a felvétel, a hangsávot elemezve pedig azzonnal kiderült, hogy belenyúltak, de mégcsak durva oknyomozásra sem volt szükség, mert Szabó Anett, a Hír Tv egyik arca a csatorna egyik műsorában maga árulta el az átlátszó csalást ezzel a jobbos beszélgetőpartnereinek feltett álnaiv kérdéssel: "Az, hogy fölhangosítottuk ezt a részt, az szerintetek belenyúlás a hangsávba?"

A bíróság nem mondta ki, hogy a Hír TV manipulált volna, de azt igen, hogy amit saját bevallásuk szerint is műveltek, azt az újságíró tarthatja manipulációnak. A Hír TV pedig egyfajta közszereplőként kénytelen tűrni az ilyen jellegű véleményeket.

"Szóval első fokon teljes joggal és tagadhatatlan élvezettel mondhatom – jegyezte meg Szily –, hogy a manipulátorok azt kapták, amit megérdemeltek."

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.