A héten milliárdokról döntenek a Parlamentben

A Országgyűlés jövő heti munkája során az egyik markánsnak mondható módosítás részeként a költségvetéshez nyúlhatnak hozzá – sok milliárdról döntenek. 

A változtatás egészen pontosan azt tartalmazná, hogy 60 milliárd forinttal megemelnék a rendkívüli kormányzati intézkedések keretét – írja az MTI. A kormány a lépést az eredetileg 100 milliárd forintos keret szinte teljes kimerülésével indokolta. Ez – mint állítják – a migránshelyzetre vezethető vissza, egészen pontosan arra a 30 milliárd forintra, amit erre fordítottak. Ezen felül a büdzsé módosítása tartalmazza a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 47,2 milliárd forintos hitelének átvállalását is. A Modern Városok Program is kaphat 25 milliárd forintos többlettámogatást.

A képviselők a 2015-ös költségvetés módosítása mellett kedden foglalhatják véleményüket országgyűlési határozatba arról az európai parlamenti és tanácsi rendelettervezetről, amely lehetővé tenné a menedékkérők tagállamok között kvóták szerint történő szétosztását.

A tavalyi költségvetés zárszámadást is elfogadhatják, s szavazhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetéséről is.

A Tisztelt Ház a magyar szórvány napjává nyilváníthatja november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját.

A héten az Európai Bizottság elmarasztalására reagálva terítékre kerül az élelmiszerlánc-felügyeleti díj csökkentése is.

Szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2012-2014. közötti üzleti jelentéseit tárgyalják, csütörtökön pedig az egyes hatósági eljárások illetékeinek és szolgáltatási díjainak megszüntetéséről tartanak általános vitát.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.