A héten is több százmillió közpénzt nyert Rogán szomszédjának cége

A héten is több, egyenként több százmilliós kommunikációs állami pályázatot nyert meg Rogán Antal szomszédjának cége.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal Pasa parki szomszédja, Csetényi Csaba cége több, egyenként százmilliós állami megbízást is bezsákolhatott a héten - hívja fel a figyelmet az mfor.hu.

A Network 360 (korábbi nevén HG 360) Reklámügynökség a „Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai alaptevékenysége 2007-2013 közötti időszaka záró kommunikációs kampányának PR-és kreatív feladataiért" cserébe felhívás közzététele nélküli, tárgyalásos közbeszerzés útján nettó 335 millió forintot nyert - derül ki az EU közbeszerzési értesítőből. Feladatai közé tartozik a vezetési tanácsadás és ezzel összefüggő szolgáltatások. A tájékoztató szerint a feladatot műszaki okokból kifolyólag csak a Network 360 képes teljesíteni.

A Közbeszerzési Hatóság hétfői közzététele szerint a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-t nettó 150 millió forint fejében reklámozhatja. Itt a Csetényi-féle cég öt jelentkezőt is maga mögé utasított.

A hónap elején a Nemzeti Kommunikációs Hivatal közbeszerzése nyomán az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára 276 millió forint fejében PR- és kreatív tervezési, valamint gyártási munkákat végezhet, illetve médiafelületet vásárolhat a Network 360, amely a kiírást az Affiliate Networks Kft.-vel közösen nyerte el, Egyesült Reklám Konzorcium név alatt. A Diákhitel Központnak is e nyertes vásárolhat médiafelületet 129 millióért.

Korábban a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda 1,2 milliárdos kiírását is a politikus szomszédja cégét magába foglaló Egyesült Reklám Konzorcium nyerte meg, a betelepítési kvótáról, illetve a növekedésösztönző csomagról szóló kampányokra.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.