A galyatetői kilátónak le kell győznie egy kínai teaházat, szavazzon!

Rangos nemzetközi díjra esélyes a Galya-kilátó: az építmény bekerült a legnagyobb amerikai online építészmagazin, az Architizer éves versenyébe Renováció kategóriában. A jelöltek két díjra esélyesek: a szakmai zsűri elismerése mellett közönségdíjat is nyerhetnek. Ehhez le kell győzni egy kínai teaházat.

Az Architizer A+ Awardson a szakmai zsűri több mint száz kategóriában választja ki a legjobbakat, emellett van külön közönségdíj is, amelyre az interneten keresztül április 1-ig bárki szavazhat. A győzteseket április 12-én hirdetik ki. Voksolni ITT lehet, és érdemes is, mert jelenleg a kilátó fej-fej mellett versenyez egy kínai teaházzal.

Fotó: Bujnovszky Tamás

A Mátrában lévő Galya-kilátót tavaly szeptemberben adták át, s azóta elhozta a MÉD (Média Építészeti Díja) „Épület" kategória első helyét és közönségdíját is „Épület" kategóriában. Az eredetileg 17 méteres kilátó tetejére régebben egy belső, rozsdás csigalépcsőn lehetett feljutni, fent pedig egy kevésbé impozáns vasketrecből nézelődhetett a túrázó.

Ahhoz, hogy az elhanyagolt kilátót végül használhatóvá tegyék, megmagasították. Először fatoldásban gondolkodtak, később pedig a belső csigalépcső folytatásában. Hamar kiderült azonban, hogy a lépcső már nem felel meg a mai építésügyi szabályzásnak (OTÉK), mert túl keskeny. A mintegy 80 millió forintból megvalósult felújítás során a kilátót 13 méterrel magasították meg, kívülre pedig két lépcsősor került. A beléptetőkaput elhagyva 162 lépcsőfokot kell leküzdeniük a látogatóknak - olvasható a turizmus.com-on.

A vasbeton magasítással, valamint az acélszerkezetes kiszélesítéssel megmaradt a torony négy az egyhez aránya is. A tervezők szándékosan döntöttek a manapság divatos látszóbeton mellett: fontos volt a korszellem megjelenése mellett az is, hogy időtálló anyagból készüljön a toldás. A magasítással képződött három belső helyiségből a torony tetején kialakítottak három puritán szobát, amelyeket bivakszállásként használhatnak a turisták. A földre helyezett farácson kívül más bútorzat nincs a szobákban, és bár a berendezés puritán, a szállásokat konnektorral és wifivel látták el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.