A főváros ismét törvényt sértett

Súlyos jogsértést követett el Budapest önkormányzata egy közbeszerzési eljárás lefolytatásakor. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) végzésében külön hangsúlyozta, hogy a főváros rendre megsérti a közbeszerzési törvényt a tenderek lebonyolításakor. Nyomatékul több mint egy tucat esetet soroltak fel, amikor a KDB jogsértést állapított meg.

Ezúttal az összesen 40-45 milliárd értékű uniós hulladékgazdálkodási projektek műszaki ellenőrzésére kiírt FIDIC-mérnöki pályázatot meszelték el. Az önkormányzat tavaly decemberben írta ki a tendert, amelynek értékét 140 millióra becsülte. A pályázatok leadási határideje eredetileg február 10-e volt. A kiírást később módosították. A tenderre végül négyen jelentkeztek: az eredményt később megtámadó Kömi (Közlekedésmérnöki Iroda, Mérnöki, Környezetvédelmi, Vízgazdálkodási Szolgáltató) Kft. mellett az EHUK Mérnöki Konzorcium, valamint az Oviber (Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulnes és Tervező) Kft., illetve az Oviber és az UTIBER Közúti Beruházó Kft. alkotta konzorcium.

Az Oviber kettős jelentkezése Simonka Csaba, a főváros közbeszerzési bizottságának külsős tagja szerint már önmagában jogsértő, de az UTIBER későbbi nyilatkozata egyértelműsítette a helyzetet. A cég ugyanis a tenderbontás után – vagyis az ajánlati árak nyilvánossá válását követően – úgy nyilatkozott, hogy inkább egyedül indul.

A konzorcium 108 milliós ajánlatával szemben az EHUK Mérnök Konzorcium 96,8 milliót, a Kömi 84 milliót, az Oviber 79 milliót kért a munka elvégzéséért. Az UTIBER áprilisban vissza is lépett. A főváros május végén hirdetett győztest. Az EHUK és az Oviber ajánlatát nyilvánították érvényesnek, s végül az utóbbi ajánlatát választották. A kizárt Kömi júniusban megtámadta a döntést arra hivatkozva, hogy az Oviber ajánlatát kettős indulása miatt eleve ki kellett volna zárni. A KDB egyetértett ezzel, és 800 ezer forint bírságot szabott ki.

Simonka Csaba szerint ezt követően az egyetlen megmaradt érvényes ajánlatot benyújtó EHUK-kal kellett volna szerződést kötni, ám a bizottság végül új pályázat kiírása mellett döntött. Így azután újra elindulhat mindenki, és a korábbi ajánlatok ismeretében állíthatja össze a pályázatát, alkalmat adva esetleges összejátszásokra.

– Mindez csak a jéghegy csúcsa. S ha ez 140 millió forint, akkor mennyi lehet a „víz alatt”, amelyre nincs rálátásunk? – veti fel az ügy kapcsán Simonka Csaba.

A konc valóban zsíros. A projektben több hulladékhasznosító mű, logisztikai központ, hulladékudvarok létesítése, valamint jelentős számú berendezés és célgép beszerzése szerepel. A projektek összértéke Simonka szerint meghaladja a 40 milliárd forintot. A főváros tavaly januárban nyújtotta be a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítására vonatkozó pályázatát, amely kormánytámogatást kapott.

A költségek 94 százalékát az Európai Unió állja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.