A Fordot szeretik legjobban az autótolvajok

Egyre kevesebb autót lopnak Magyarországon, ez derül ki azokból a számokból, amelyeket az ORFK Kommunikációs Szolgálata közölt a Világgazdasággal. Idén az első nyolc hónapban 1111 személygépkocsit tulajdonítottak el a tolvajok, ez havonta átlag 139 autót jelent. Ehhez képest tavaly összesen 2414 járművet lovasítottak meg, vagyis havonta több mint kétszázat, míg 2014-ben 316 volt a havi átlag, 2013-ban pedig 390 fölött volt.

Az elmúlt években emelkedett a lopások felderítésének aránya, habár még így is elég alacsony: idén az első nyolc hónapban 17,13 százalék volt, míg 2013-ban 6,6 százalék.

A tolvajok körében a Ford volt a legkedveltebb márka, de vitték a Volkswageneket és az Opeleket is. A top 10-es listára felkerült a Suzuki és a Toyota is, a lista végén pedig a Škoda és a Peugeot állt.

A tolvajok nem a járművek ára alapján választanak, minden árkategória érintett lehet. Az olcsóbb és a közepes kategóriájú autókat szinte kivétel nélkül az alkatrészeik miatt lopják el, mert azokra nagy a kereslet. Az alkatrészeket leginkább internetes csomagküldő szolgáltatásokon keresztül értékesítik. A nagy értékű autó­kat inkább egyben próbálják eladni, jellemzően külföldre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.