A Fidesznek hiányzik a Hír TV és a Magyar Nemzet mozgósító ereje

„Bármi megtörténhet Tapolcán, de inkább azt mondanám, hogy veszítünk" – mondta egy magas rangú fideszes politikus, aki a veszprémi Fidesz-vereség okait és az áprilisi tapolcai időközi választással kapcsolatos reményeket is elemezte a Fidesz elnökségi ülésén már megfogalmazottak alapján. A veszprémi vereséggel kapcsolatos egyik legfontosabb megállapítása: annak ellenére, hogy látványosan esett a Fidesz népszerűsége, és az év elején a „próbaüzem-kormányzás" volt jellemző, nem a kormányzati teljesítménnyel van a baj, nem is a gazdasággal, hanem azzal, hogy „nem vagyunk jó ­fiúk, nem vagyunk szép fiúk, nem vagyunk szerethetőek".

Mint mondta, a Fideszben, de a konzervatív szervezetekben is van zűrzavar, identitásválság amiatt, hogy az RTL Híradó negatívan tudta befolyásolni a kormány népszerűségét, míg a másik oldalon már nincs olyan Hír TV, Magyar Nemzet, amelyik ellensúlyozni tudná ezt, mivel a távolodó jobboldaliakat nem tudják, esetleg nem is akarják visszahozni. „Ez így nincs jól" – utalt a Simicska–Orbán-szakításra.

„Mindez meghatározza a tapolcai eredményeket is, és az alaphang nem jó. A politikai ellenfeleink kényelmesen hátradőlve kavargatják a kávéjukat" – érzékeltette, milyen nehéz lesz elérni, hogy a tapolcai körzetben Lasztovicza Jenő után ismét fideszes jelölt szerezzen mandátumot. Veszprémben nem volt harcos csapat, Tapolcán nagy harc lesz, vannak fideszes „szabadcsapatok" – tette egyértelművé, hogy ezúttal lesz fideszes negatív kampány. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az MSZP-s jelölt, Pad Ferenccel szemben nem lesz nehéz harcolni, hiszen a bérből és fizetésből élőkért kampányol, de havonta másfél milliót keres (az MSZP ennek ötödéről beszél – a szerk.), és szakszervezeti vezető volt a devecseri vörösiszap-katasztrófa idején.

A Fidesz-vezetés számára az a minimális célkitűzés, hogy ha esetleg veszít is a fideszes jelölt Tapolcán, ne legyen olyan nagy, „fájdalmas" arányú a különbség, mint Veszprémben a győztes Kész Zoltán és a kormánypárti Némedi Lajos között volt. Tapolcán és Sümegen erős a Fidesz-szervezet, itt Kubatov Gáboréknak is könnyebb dolga lesz a mozgósítással, számíthatnak a helyiek aktivitására is. A tapolcai körzetben április 12-én nem lesz fideszes passzív rezisztencia – állította a fideszes mainstreamhez tartozó politikus. Arról, hogy a Jobbikot miként fogják semlegesíteni, nem mondott semmilyen konkrétumot, azt viszont érzékeltette, hogy a Jobbik is a negatív kampány célkeresztjében lesz.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.