A fideszes városvezetők hülyének néznek mindenkit

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt állították bíróság elé a Miskolc TV-t és a minap.hu-t működtető kommunikációs nonprofit kft. ügyvezetőjét. A helyi szocialisták szerint mennie kell.Kovács Viktor ma közleményben tudatta: nem hátrál.

A vád szerint még az előző munkahelyén, a Miskolci Egyetemen követte el a bűncselekményt. Arra, hogy ezek után maradhat-e Kovács Viktor a Mikom élén, a városháza szóvivője annyit mondott: ők nem illetékesek a kérdésben, hiszen a Mikom önállóan gazdálkodik a Miskolc Holding keretén belül.

- Ilyen cinikus választ is csak a polgármester embere adhat. A fideszes városvezetők teljesen hülyének néznek mindenkit, hiszen köztudott: az illiberális ország illiberális városában csak az lehet a fideszes propagandagépezetként működő médiabirodalom ügyvezetője, akit a fideszesek erre a feladatra kiszemeltek - olvasható az MSZP miskolci szervezetének közleményében. - A városvezetők úgy tesznek, mintha a cégvezetőt kinevező Miskolc Holding igazgatótanácsa nem Fideszhez hű emberekből állna, s elsősorban nem a városvezetés utasításait hajtaná végre. Mossák kezeiket, miközben tízmillió számra öntik a közpénzt egy olyan cégbe, amelynek az élén egy hűtlen kezeléssel vádolt, bíróság elé állított ember áll - írták.

A szocialisták szerint a hűtlen kezeléssel vádolt vezetőnek el kell tűnnie a Mikom éléről, s helyette olyan embert kell kinevezni, aki minden gyanú felett áll, s nem a Fidesz, hanem a köz javára végzi a tevékenységét.

Kovács Viktor csütörtökön közleményben reagált a szocialisták állásfoglalására.

- Az eljárás előzménye a 2013-as botrányos miskolci egyetemi rektorválasztásig nyúlik vissza. Ahol sokan bennem látták azt a személyt, aki a hosszú évekig szőnyeg alá söpört problémákat a nyilvánosság elé tárja. Ezt követően példátlan vizsgálat hullám indult ellenem, mely során 2009-2012 közötti években általam aláírt több száz szerződést megvizsgáltak. Olyan formai hibákat kértek rajtam számon, amelyek az intézményi gyakorlat részei voltak. A rektorválasztási harcok hevében, az előző rendszerbeli sémák szerint névtelenül feljelentettek, hogy még véletlenül se lehessen a későbbiekben hamis vád miatt a feljelentőt felelősségre vonni.

Az eddigi történéseket a feljelentés előtti koncepciós eljárás folytatásának tartom. A bíróság az ügyben még csak most kezdte el a munkáját. A Miskolci Egyetemen eltöltött 20 év során kapott emberi, szakmai értékeket nem veheti el tőlem egy lejáratásomra készített ügy. Ahogyan az egyetem értékeihez – amelyek állandóak – sincs semmi köze. Egyetemen belül és kívül nagyon jelentős üzleti érdekeket sértettem meg, és most sem hátrálok. Különösen, hogy módom nyílt bemutatni azt is, hogy a jelenlegi rektor előtt, az egyetemi vagyonkezelésért felelősök hogyan gazdálkodtak az állami vagyonnal. A bűnöm, hogy az ezzel kapcsolatos véleményemet már 2012-ben megfogalmaztam, leírtam. 2013-ban névtelenül feljelentettek.

Én nem névtelenül tettem feljelentést. A nyomozás folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen vagyonkezelés tárgyban elindult. A büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van. Dokumentáltan több, mint fél milliárd forint közpénz felhasználásának jogszerűségét kérdőjeleztem meg. Én a továbbiakban is készséggel állok a hatóságok rendelkezésére. Bizonyára mások ugyanígy vannak, lesznek ezzel. Mindennek a mostani munkámhoz semmi köze sincs -olvasható a Mikom vezetőjének hozzánk eljuttatott közleményében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.