"A fideszes brókerkormány ezt a pénzt is el akarja lopni"

Az MSZP azokat is várja a Fidesz-károsultak szombati budapesti demonstrációjára, akik tiltakoznak a civil szervezetek elleni kormányzati fellépés miatt - mondta az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Horváth Csaba azt mondta, itt az ideje, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bocsánatot kérjen azokért a bűnökért, amiket a civilek ellen elkövetett.

Az ellenzéki politikus szavai szerint, több mint öt éve tart "a hajtóvadászat" a civilek ellen, az a Nemzeti Civil Alapprogram átszervezésével kezdődött, majd több mint fél évvel ezelőtt a Norvég alapokat kezelő civil szervezetek elleni fellépéssel folytatódott.

"Orbán Viktor főbróker", a "fideszes brókerkormány" totális kontrollt akar gyakorolni a civilek külföldi forrásai felett is, az ok egyszerű: ezt a pénzt is el akarják lopni - fogalmazott Horváth Csaba.

Szerinte a törésvonal nem a politika és a civilek között van, hanem a Fidesz-Jobbik-árnyékkoalíció és a demokraták között. A kormánynak csak az a jó civil, aki fideszes, CÖF-ös, vagyis civilbe öltözött fideszes - tette hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.