A Fidesz újra büntibe tenné Salgótarjánt

Polgármestert választ vasárnap Salgótarján: a tét az, hogy a 2014-ben megszerzett győzelmet megtartja-e a baloldal, vagy a várost visszaveszi a Fidesz, miként 2006 és 2014 között. A helyiek szerint a kormány képviselői azzal zsarolták az elmúlt hetek kampányrendezvényein őket: ha nem jól szavaznak, „bünti” lesz.

Salgótarjánban azért kellett időközi polgármester választást kiírni, mert Dóra Ottó, a város 2014 őszén megválasztott szocialista polgármestere gyors lefolyású, súlyos betegség következtében tavaly november végén elhunyt. A polgármesteri posztért két komoly jelölt indul: a jobboldal támogatottja Simon Tibor, akit korábban iskolaigazgatóként, majd helyi tankerületi vezetőként ismertek a városban, s most a Klik budapesti központjában dolgozik.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A baloldal a műszaki és szociálpolitikusi végzettségű Fekete Zsolt alpolgármestert indítja, aki MSZP, a DK és a Tarjáni Városlakók Egyesületének közös jelöltje. Rajtuk kívül ringbe száll még Thürmer Gyula a Munkáspárt elnöke is: őt a helyiek a Fidesz „trójai falovának" tartják, akinek szerepe mindössze annyi, hogy a baloldali szavazók egy részét elhappolja Fekete Zsolt elől. A Jobbik a korábbi kisgazdát, Hulitka Istvánt jelölte, az ő támogatottsága meglehetősen alacsony.

Bárki is nyer, baloldali többségű képviselő-testületet kell majd irányítania, így kormánypárti győzelem esetén megismétlődhet egyfajta Esztergom-szindróma, annak ellenére hogy mindkét komoly jelölt azt hangsúlyozta a kampányban, hogy a város érdekeit tartja szem előtt a pártpolitika helyett.

A hagyományosan baloldali települést 2006-ban azért vesztették el a szocialisták, mert a párton belüli viták miatt több, hozzájuk köthető jelölt is elindult a posztért, s ez megosztotta a szavazóbázisukat. A Fidesznek nyolc éves regnálása alatt nem sikerült látványos fejlődést felmutatnia, annak ellenére, hogy folyamatosan pumpálták ide az úgynevezett „önhikis" pénzeket, amíg a fideszes Székyné Sztrémi Melinda volt a városvezető: a legutóbbi parlamenti választás előtt például két részletben majdnem egymilliárdot.

Ez a csap azonnal elapadt, amint 2014-ben a szocialista Dóra Ottó nyerte meg a polgármester-választást: egymilliárd helyett csak hatvanmilliós támogatást kapott a 35 ezres város a költségvetési hiány befedésére, miközben a hiány nagysága nem változott a korábbi évekhez képest. Ezzel üzente a hatalom: „büntibe" kerül, aki nem a kormánypártra szavaz.

Hasonló sugallatok az elmúlt hetek kampányában is elhangoztak. Kövér László például azt mondta: ha a salgótarjániak gyermekeik, unokáik számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson, olyan polgármestert kell választani, aki megtalálja a partneri viszonyt a kormánnyal. Kósa Lajos szerint a salgótarjániaknak kreatív vezetőt kell választaniuk – bármit is jelentsen ez -, különben azon nagyvárosok közé fog tartozni, amelyek „tartós lejtmenetben vannak".

Ezt a térségbeliek egyértelmű zsarolásnak érzik. - Nem az a cél, hogy a legjobb nyerjen tisztességes versenyben? Az a cél, hogy a Fidesz jelöltje? Ha nem nyer, nem lesz pénz Salgótarjánnak? Talán ezért nem volt eddig sem? - írta például közösségi oldalán Dömsödi Gábor, a nógrádi Pásztó független polgármestere, aki szerint Kövér László fenti kijelentése normális országban bűncselekménynek számítana.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.