„A Fidesz sikeresen tönkretette az oktatást”

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány egy tekintben valóban sikert könyvelhet el: sikerült tönkretennie a magyar oktatást, hiszen soha semelyik kormány nem spórolt így ezen az ágazaton.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint mindössze 295 ezren tanulnak ma a magyar felsőoktatásban. Nem csak a nappali tagozatos hallgatók száma drasztikusan alacsony, hanem a sikeres szakvizsgát végző, szakmát tanulók száma is 13 százalékot esett tavaly óta. Az oktatásra fordított pénzek a korábbi 4,75 százalékról már csak a GDP 3,93 százalékát teszik ki, soha semelyik kormány nem spórolt így az oktatáson - olvasható Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke közleményében.

Mint írja, az Orbán-kormány arra hivatkozott, amikor csökkentette az állami férőhelyeket a felsőoktatásban, hogy szeretné, ha többen tanulnának inkább szakmát. Most diplomásból és szakmát tanulóból is kevesebb van, mint 1998-óta bármikor. A több százezer forintos tandíjak miatt egyre többen szorulnak ki a felsőoktatásból, ma már csak az igazán tehetős családok gyermekei engedhetik meg maguknak a tanulást.

A Demokratikus Koalíció szerint ha van olyan terület, amely európai szinten is kiválóan működött a baloldali kormányzások alatt, akkor az a magyar oktatás, a Fidesznek azonban ezt is sikerült tönkretennie. A DK azt a Sokak Magyarországát teremtené meg az Orbán-kormány bukása után, amely nem akadályozza és ellehetetleníti, hanem segíti a sokak tanulását, szakmához és diplomához jutását.

A DK szerint a tanulás nem lehet luxus, ehhez viszont több állami férőhelyre, méltányosabb tandíjakra, és több, az oktatásnak juttatott költségvetési forrásra van szükség - zárul a közlemény.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.