A Fidesz nem bírta kivárni a kampánykezdést

Az önkormányzati választási kampány hivatalosan csak augusztus 23-án indul, Csongrádban viszont már megjelentek a postaládákban a Fidesz szórólapjai. A Jobbik, az MSZP és egy magánszemély szerint a párt ezzel megsértette a választási törvényt. A helyi választási bizottság augusztus 21-én ül össze az ügyben.

A Délmagyar értesülése szerint Csongrádon a postaládákban már augusztus 15-én megtalálható volt a kormánypárt szórólapja, ez nem tetszik a két ellenzéki párt helyi vezetőjének és egy magánszemélynek. Laczkó Zsolt, a Jobbik városi elnöke és Havasi Jánosné, az MSZP csongrádi szervezetének elnöke emlékeztette a közvéleményt arra, hogy 2013. évi XXXVI. törvény 139. paragrafusa szerint a választási kampányidőszak a szavazás napját megelőző 50. naptól kezdődik, tehát augusztus 23-ától. A törvényben az is benne foglaltatik, mi minősül kampányeszköznek, a szórólap pedig egyértelműen az.

Az ellenzéki politikusok azt várják a helyi választási bizottságtól, hogy állapítsák meg a jogsértést, és tiltsák el a Fideszt a további törvénysértéstől. A bizottság augusztus 21-én tárgyalja az ügyet, a Fidesz csongrádi elnöke addig nem kívánt nyilatkozni a lapnak.

Listár Dániel, az Országos Választási Iroda kommunikációs főosztályvezetője a portál megkeresésére elmondta, hogy semmi nem tiltja, hogy a pártok választási kampányidőszakon kívül is tájékoztassák a választópolgárokat programjukról, mint ahogy erre több esetben is látunk példát országszerte.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.