„A Fidesz káderei a paralimpikonok pénzét sem szégyellték ellopni”

A Magyar Paralimpiai Bizottság vezetőinek lemondását követeli a Demokratikus Koalíció. Az ellenzéki párt közleményében azt írta: „a Fidesz káderei a paralimpikonok pénzét sem szégyellték ellopni”.

A DK arra hivatkozott, hogy amíg a szervezetet korábban társadalmi munkában vezették, Gömöri Zsolt elnök az Index információi szerint havi másfél millió forint fizetést vesz fel, mégis a szövetség fizette ki 3 millió forintos végtörlesztését, amit Deutsch Tamás fideszes politikus, a bizottság alelnöke rendben talált. A DK azt is felhánytorgatja, hogy Gömöri egy csaknem tízmillió forintos autót is kapott használatra, a bizottság pedig az elnök cégével is kapcsolatban állhatott.

A DK szerint az a minimum, hogy Gömöri Zsolt elnök és a teljes elnökség – beleértve Deutschot – azonnali hatállyal lemond. A párt követeli, hogy ezt követően független szakértők vizsgálják ki a paralimpiai bizottság pénzügyi tevékenységét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.